MENÜ

20 milliárdos keretemelés a kkv versenyképességi pályázatnál

2018.08.22.

Újra pályázható a Ginop "Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című felhívás, melynek keretösszegét 20 milliárddal, 42 milliárd forintra emeltük – közölte Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.

 

A pályázatot eredetileg 22 milliárd forintos kerettel hirdették meg a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, most azonban a kabinet a jelentős érdeklődés miatt újra megnyitotta 20 milliárdos keretemelés mellett - közölte az MTI-vel a PM európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára. Rákossy Balázs szerint a vállalkozások szerdától adhatják be az igényeiket 5-30 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, eszköz- és szoftverbeszerzésre.

A legfeljebb a projektérték 50 százalékát kitevő támogatásból a vállalkozások olyan eszközöket, immateriális javakat - szoftvert, gyártási licenszt vagy know-how-t - vásárolhatnak, amelyek a vállalkozásnál nem állnak rendelkezésre, és beszerzésük révén új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, illetve új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazását, piaci bevezetését eredményezi.

 A technológiai innovációs fejlesztéseket támogató felhívás népszerűségének egyik oka, hogy most nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot, ezért az újranyitás alkalmával is nagy érdeklődésre számít a szaktárca - tette hozzá az államtitkár.

A támogatási kérelmekről egyszerűsített eljárásrend keretében döntenek. A projektek megvalósítására legfeljebb 6 hónap áll rendelkezésre álló - ismertette Rákossy Balázs.