MENÜ

A hatékonyság és a versenyképesség növelése áll a középpontban

2018.07.09.

Komoly fejlesztések előtt áll a hazai mezőgazdaság – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Kiemelt kihívásként említette a gyorsléptékű technológiai fejlesztés megvalósítását, köztük az öntözés fejlesztését.

 

A következő négy év legfontosabb kérdése a mezőgazdaság szempontjából a hatékonyság, ezen keresztül pedig a versenyképesség növelése – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár. A Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjút az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Ambrus Ádám (Magyar Hírlap):  Az elmúlt hét-nyolc évben termelékenység szempontjából a magyar mezőgazdaság egyértelműen fejlődött, ugyanakkor az uniós tagállamokhoz képest lemaradást mutat. Mi ennek az oka? Az előttünk álló ciklusban milyen stratégiákkal növelik a magyar mezőgazdaság versenyképességét?

Feldman Zsolt (AM):  A következő négy év legfontosabb kérdése a mezőgazdaság versenyképességének növelése. Ennek alapvető része a technoló­giai megújulás, a digitalizáció minél szélesebb körű adaptációjának elősegítése. Alapvető kérdésként tekintünk a fiatal nemzedékek agráriumba történő bevonására, hiszen a gazdálkodói társadalom átlagéletkora nagyon magas. Ennek érdekében kiemelt kérdésként kezeljük az ágazat attraktivitásának növelését, és annak bemutatását, hogy érdemes ebben a szektorban dolgozni, meg lehet belőle élni és van benne jövőkép. Nem megkerülhető kérdés a mezőgazdasági termelés versenyképessége szempontjából az öntözés ügye, részben klimatikus okok, részben pedig a magasabb hozzáadott értékű termelési struktúra kialakítása miatt. Az öntözésfejlesztés előtt tornyosuló akadályok elhárítása ezért kiemelt fontosságú versenyképességi kérdés. A szakértelemmel rendelkező munkaerő és a képzés kérdésköre is megkerülhetetlen, hiszen a mai, folyamatosan megújuló technológiai környezetben csak egy megújuló tudással is rendelkező agrártársadalom képes helyt állni a versenyben.

–  A versenyképességet javító lépésekhez 2020-ig kiszámíthatóan rendelkezésre állnak. Brüsszel a következő költségvetési ciklusban csökkenteni akarja a Közös Agrárpolitika forrásait. Mire és hogyan lesz mindez hatással, illetve pótolhatóak ezek a források a központi büdzséből?

–  Először is: ne előlegezzük meg a csökkentést! A 2014 és 2020 közötti időszakban több mint tizenkétmilliárd euró uniós forrással gazdálkodik a magyar agrárium. Az Európai Bizottság javaslata valóban jelentős vágást vetít előre, különböző mértékben érintve a jövedelempótló és a vidékfejlesztési támogatásokat. Nekünk a következő időszak legfontosabb feladata, hogy megvédjük ezeket a közös agrárpolitikához kapcsolódó forrásokat. Amellett, hogy nem értünk egyet a források csökkentésével, tartalmilag is problémánk van az Európai Bizottság 2020 utáni közös agrárpolitikára irányuló javaslatával. Egyrészt egyszerűbb agrárpolitikára kaptunk ígéretet, ami a javaslatból messze nem tükröződik, és a gazdálkodóktól elvárt követelmények szintje is nőne. Ez politikailag nem vállalható. Másfelől pedig a magyar gazdák már így is az uniós támogatásokhoz kapcsolódó adminisztrációs terhek miatt panaszkodnak. Emellett olyan tervezési modellt javasol az unió a tagállamoknak, amely névleg ugyan tágabb lehetőségeket biztosít számukra, lényegében azonban – egy valamennyi támogatási formára kiterjedő, új típusú tervezési és jóváhagyási eljárásba kényszerítve – elveszi az eddig meglévő szabadsági fokot is. Olyan pályára kényszerülnénk, ami nem biztos, hogy a magyar agrárium szempontjából kedvező lenne. A legutóbbi luxemburgi tanácsülésen húsz agrárminiszter fejezte ki aggályát a költségvetés csökkentésével kapcsolatban, amit széles körű összefogásnak tekinthetünk.

–  Áttérve az állattenyésztésre, míg a sertés- és baromfiágazatban a vágási kapacitások növelését szorgalmazzák, addig a húsmarha és a juh esetében erre nincs akkora igény. Az érdekvédők és állattenyésztők megfogalmazták, az említett állatok esetében az élőállatexport dominál és ennek megváltoztatására nincs sok esély. Mi ezeknek az oka?

–  Az állattenyésztés szempontjából alapvető összefüggés van az állati termékeket előállító élelmiszeripar helyzete és a számukra alapanyagot biztosító mezőgazdasági termelők között. Éppen ezért fontos, hogy a baromfi, a sertés, vagy a tej esetében, amelyeket intenzív állattenyésztési ágazatoknak tekinthetünk, fókuszáljunk a termelői és a feldolgozói oldalon is azokra a kapacitásbővítő, korszerűsítő és termékfejlesztő beruházásokra, amelyek versenyképesebbé teszik ezeket a termékeket. Fontos az is, hogy ezeken a területeken minél szorosabb integrációs kapcsolatok működjenek, hiszen érdekközösséget alkot a termelő és a feldolgozó: egyiknek biztos alapanyag ellátásra, a másiknak pedig stabil piacra és bevételre van szüksége. Az érdekazonosság persze nem magától alakul ki, de mi ebbe az irányba szeretnénk alakítani a folyamatokat a közös piaci siker érdekében. Magyar sajátosság, hogy a juh- és a húsmarha ágazat tekintetében érdemi vágókapacitások nem alakultak ki itthon, mivel rendkívül keveset fogyasztunk belőlük, ezért hagyományosan élőállatként adjuk el az exportpiacokon. Ez nem szerencsés, hiszen így nem itthon teremtünk hozzáadott értéket, úgyhogy valóban a helyes irány a minél magasabb fokú itthoni feldolgozás és termékértékesítés lenne, ebben viszont az ágazati szereplők nagyon komoly összefogására lenne szükség. Az állattenyésztés esetében fontos hangsúlyozni, hogy a támogatási rendszerben most is preferált terület, és a következő időszakban, a nemzeti és a beruházási támogatásoknál is az marad. Ezek mellett kulcsfontosságú, hogy az állattenyésztők és állati termékek piaci lehetőségeit az unióban és azon kívül is minél hatékonyabban tudjuk a teljes kormányzati eszközrendszerrel támogatni.

–  Mennyire ingatja meg az afrikai sertéspestis az importőrök bizalmát, és hogyan állítható ez vissza?

–  Komolyabb értékesítési zavarokat okozott a húsiparban a betegség vaddisznókban történt azonosítása, illetve az, hogy erre rea­gálva egyes országok importtilalmat léptettek életbe ellenünk, ugyanis a sertéshúsexportunk csaknem egyharmada éppen azokba az országokba irányult, amelyek a korlátozást bevezették velünk szemben. A kieső harmadik országbeli értékesítési csatornák pótlására a hazai húsiparnak komoly erőfeszítéseket kell tennie, másrészt pedig a piacok visszanyerése és az uniós eljárásrendhez hasonló regionalizáció érvényesítésére kormányzati oldalról mi teszünk meg mindent. Ebben a hiteles magyar állategészségügyi rendszer kulcsfontosságú szerepet játszik. A jelenlegi helyzetben a húsipar helyzetére nagyon oda kell figyelnünk. A kialakult húspiaci helyzet az élősertés hazai felvásárlási árszínvonalára is rányomta bélyegét, ezért óhatatlanul komoly hatást gyakorol a hazai sertéstartókra is. Részben az ágazati szereplőkkel való intenzív együttműködés, részben a piaci folyamatok alakulása révén ez mára jelentős mértékben rendeződött, a sertés felvásárlási árai visszaálltak a német árszintre. A magyar gazdálkodók ugyanis élelmesek voltak, hiszen egyik oldalon jelentős élőállat értékesítés zajlott a külpiacra, másik oldalon pedig ügyesen érvényesítették az érdekeiket a feldolgozóiparral folytatott tárgyalásokon. Nagyjából két hónap után az árak visszasimultak az európaiakhoz, amelyek ugyanakkor strukturális, európai piaci okok miatt alacsonyabbak, mint az elmúlt időszakban voltak. Összességében nem tekinthető kedvezőnek a helyzet, de kijelenthetjük, hogy termelői oldalon már nem rosszabb, mint Európában. A mangalica esetében nagyobb a probléma, hiszen az ágazat erősebben függ az ázsiai exporttól, de a helyzet megoldására javaslatcsomagot dolgoztunk ki az ágazat képviselőivel együttműködésben.

–  Említette a támogatási eszközöket. Egyéb területeken, például a kertészeti ágazatban, mire lehet számítani?

–  A kertészet szempontjából két komoly kihívással nézünk szembe, egyik ilyen a rendelkezésre álló munkaerő hiánya. Természetesen ez az egész nemzetgazdaságot érinti, sőt ha messzebb megyünk, akkor az egész európai gazdaságot is, de ebben a kifejezetten munkaerő-igényes ágazatban ez fokozottan jelentkező probléma. Nem véletlen, hogy Euró­pában szinte mindenhol vendégmunkások végzik a kertészeti munkák java részét. A másik kiemelt kihívás a minél intenzívebb technológiai fejlesztés megvalósítása, beleértve az öntözés fejlesztését is. Intenzív gyümölcskultúrát vagy ipari zöldségnövény termelést öntözés nélkül versenyképesen ma már nem lehet elképzelni, a hazai kertészet jövője jelentős mértékben függ ettől. A Vidékfejlesztési Program nem véletlenül fókuszál ezekre a területekre jelenleg is. A szektor számára alapvető jelentőségű még az európai uniós értékesítési csatornáink fejlesztése és a feldolgozóipar technológiai megújítása. A mai fogyasztói szokások okán mind fokozottabb igény van zöldség-gyümölcs esetében is az egyfajtakényelmi termékeknek minősülő, magasabb előkészítési fokon lévő, csomagolt, darabolt vagy éppen fagyasztott termékekre, ehhez pedig a feldolgozói és a postharvest technológiákra kell odafigyelnünk.

–  Szintén hosszútávú kormányzati cél volt a szántóföldi növénytermesztés esetében a hazai nemesítésű fajták piaci pozí­ciójának megtartása. Mennyire sikeres ez a program?

–  Ezen a területen nagyon erős a globális verseny, multinacionális cégek vannak jelen ezen a piacon, hatalmas tőkeerővel intenzív nemesítési tevékenységet folytatnak. Számukra a magyarországi nemesítés nem, csak az itteni piac és termeltetés prioritás. Léteznek azonban állami vagy akadémiai tulajdonban lévő fajtanemesítő cégek, például Szegeden és Martonvásáron, amelyek a hazai kalászos gabona vagy kukorica esetében jelentős piaci részesedéssel is bírnak. Az az érdekünk, hogy ezeket a fajtákat és hibrideket minél szélesebb körben használják itthon, hiszen ezeket kifejezetten a hazai viszonyokhoz nemesítették és magyar tulajdonban vannak. A tevékenység erősítése, akár export oldalon is alapvető fontosságú lesz a közeljövőben.   

–  Milyen hatással van ezekre a fajtákra a klímaváltozás? Hogyan lehet felkészülni az átalakulásra?

–  A Kárpát-medencében, ahol valamennyi klimatikus előrejelzés alapján a medencehatás miatt egy erősebb felmelegedési trenddel kell szembenéznünk, kulcsfontosságú, hogy minél inkább alkalmazkodóbb fajtákat termesszenek. Ezeknek a szárazsággal és a tipikusan megjelenő betegségekkel szemben is ellenállónak kell lenniük. Emellett az is szempont, hogy az itteni talajadottságoknak is megfelelő fajtákat fejlesszünk. Ez nemzetgazdasági, sőt nemzetbiztonsági kérdés is bizonyos szempontból, vagyis, hogy képesek legyünk a magyarországi vetőmagbiztonságot fenntartani.

–  Számolhatunk azzal, hogy a klímaváltozás hatására új fajok kerülnek be majd a köztermesztésbe?

–  Ma már egészen egzotikus kultúrák is megjelennek, például a Muravidéken, Zalában a kiwi és a datolyaszilva, de a díszkertekben előforduló füge is megjelenik már ültetvényszerűen. Ugyanakkor veszteséggel is jár a klímaváltozás, hiszen a hűvösebb időjárást igénylő növények, például a málna, megszenvedik a meleget. De akár az erdészetben is megmutatkozik ez a jelenség, hiszen ma a legvalószínűbbnek mondott klímaforgatókönyvek szerint körülbelül ötven-hatvan év múlva a bükkerdők valahova Zala délnyugati csücskeibe szorulnak vissza, hiszen az ország többi része nem lesz alkalmas ennek a fafajtának az életben tartására. A folyamat hatással van az állattartásra is, hiszen olyan tartástechnológiákkal kell dolgozniuk a gazdálkodóknak, amelyekkel a forróságot elviselhetővé teszik az állatok számára. Ez pedig jóval több energiát és több vizet, megfelelő genetikát igényel, tehát egyszerre jelent költséget és bevételcsökkenést. Ezekre a folyamatokra egyre inkább oda kell figyelnünk.