MENÜ

Álmaikat nevelhetik a fiatal gazdálkodók a NAK és az Agrya közös programjában

Agro Napló 2019.10.08.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) közös szervezésű programjában a fiatal gazdálkodókat segítik a vállalkozóvá válás folyamatában – hangzott el a két szervezet közös sajtótájékoztatóján Budapesten.

Mikula Lajos és Kis Miklós

 

Az ingyenes, hat hónapos „Így neveld az álmaidat!” elnevezésű programra, amely a fiatal gazdálkodók vállalkozói készséget fejleszti már várják a jelentkezéseket október 21-ig – közölte Mikula Lajos, az Agrya ügyvezető elnöke.  Hozzátette: Így folytatódik a NAK és az AGRYA 2018-ban elindított, fiatal gazdálkodókat megcélzó együttműködése.

A sajtótájékoztatón felidézték: a fiatal gazdák közvetlen információs támogatását, együttműködésüket és a hálózatosodásukat segítő Egyetemi Fiatal Gazda Klubok Program és Fiatal Gazda Klubok Program mellett a harmadik közös kezdeményezés az „Így neveled az álmaid!” elnevezést kapta, amely a fiatal, kezdő gazdálkodókat kívánja segíteni a vállalkozói készségek fejlesztésében. Ezt a programot az Agrya már pilot jelleggel 2016-ban elindította, amely során jól láthatóvá volt, hogy a fiatal gazdálkodók esetében többször hiányoznak az alapvető vállalkozói ismeretek – hangsúlyozta az Agrya ügyvezető elnöke. Ezekre a tapasztalatokra építve egy egyedülálló programot és tematikát dolgoztak ki, amely arra épült, hogy az információátadás egy szimulált vállalkozói környezethez, az otthon végzett kertészkedéshez kapcsolódott.

Ennek a kezdeményezésnek az agrárvállalkozásokra specializált adaptációjára vállalkozik most a NAK az AGRYA-val közösen – emelte ki Kis Miklós, a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke. Hozzáfűzte: az agrárkamara azért támogatja az Agrya kezdeményezését, mert a NAK – a remények szerint – olyan hozzáadott étéket tud biztosítani a közös programnak, amely növeli az átadott információk értékét, gyakorlati hasznosíthatóságát, a program eredményességét. A fiatal vállalkozóknak ugyanis a vállalkozásuk működtetéséhez ugyanis nagyon széleskörű ismeretekre, tapasztalatra van szükségük. Ezért kell őket információkkal segíteni – emelte ki a NAK alelnöke.

A sajtótájékoztatón közreadott háttéranyagban még az is olvasható volt, hogy a program módszertanának középpontjában továbbra is élményszerűség marad. A résztvevők a saját gazdaságuk elemzését, értékelését végzik majd el az új tudásra, tapasztalatokra építve. Fontos eleme a programnak az is, hogy erősítse az együttműködési készséget is a résztvevők között.

Mivel a szakszerű és eredményes működéshez nélkülözhetetlenek a vállalkozói ismeretek, így a program részeként közgazdasági, jogi, számviteli, adózási, kommunikációs és marketing alapismereteket kapnak a résztvevők. A gyakorlati feladatokon keresztül az alapkészségek is fejlődnek a tételes információátadáson túl. A programnak kiemelten fontos része a személyiségfejlesztés és az önismeret erősítése. Így a most letisztuló, gyakorlati tapasztalatokkal megerősített módszertan közvetlenül alkalmazható lehet a pályájuk legelején levő és így a gazdasági kockázatoknak jobban kitett 30 év alatti fiatal gazdák fejlesztésére, hiszen ők adják ennek a programnak a speciális célcsoportját.

Az Agrya ügyvezető elnöke arról is beszélt, hogy az ingyenes program 16 résztvevőjét pályázaton keresztül választják ki a szervezők azon 18-30 év közötti magyarországi fiatalok közül, akik már valamilyen mezőgazdasági tevékenységet jelenleg is végeznek. A program 6 hónapja alatt a résztvevőknek öt alkalommal összesen 15 napon kell személyesen megjelenniük a képzéseken.

Jelentkezni az agrya.hu/rendezvenyek oldalon elérhető elektronikus jelentkezési lap kitöltésével lehet október 21-ig. Ugyanitt elérhető a részletes pályázati felhívás is. A jelentkezési lap mellett az ina@agrya.hu e-mail címre el kell küldeni egy portréképet a jelentkezőről.

A legnagyobb segítséget a program azoknak tudja nyújtani, akik a gazdaságuk építésének még az elején járnak és így kevesebb tapasztalattal és tudással rendelkeznek.

Kis Miklós – aki egyben az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára is - az Agro Napló kérdésére elmondta: nem kizárt, ha az ismertetett civil program eredményeit az állami szféra feltudja használni, akkor azt meg is teszi, például a kötelező képzések területén az uniós támogatásokhoz kapcsolóan.

Mindehhez Mikula Lajos hozzátette: a nemzedékváltás kapcsolódó kormányzati törekvésekhez a szóban forgó civil kezdeményezés szintén jól illeszthető lehet adott esetben. Sőt, akár kiemelt projekt is lehet.

Kis Miklós újságírói kérdésre még arról is beszélt, hogy nem elképzelhetetlen, hogy az unió következő pénzügyi ciklusában akár jelentős mértékben is átalakulhat a jelenlegi fiatalgazda-támogtás.