MENÜ

Egyre keresettebbek külföldön a magyar agrárinnovációs eredmények

Agro Napló 2019.11.15.

„A magyar agrárinnovációs eredmények a legkeresettebb exportcikkek lehetnek külföldön” –  hangsúlyozta Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója Ghána fővárosában, Accrában.

 

Az első ghánai mintafarmok átadó ünnepségén elhangzott – közölte a NAIK -, hogy az elkövetkező években összesen hat bemutató farmot hoz létre Magyarország a nyugat-afrikai országban. Ezekben a gazdaságokban magyar növényfajtákat tesztelnek és mutatnak be, továbbá a magyar mezőgazdasági innovációs eredményeket lehet ismerni. A bemutató farmoktól azt várják a szakemberek, hogy a későbbiekben piaci lehetőséget teremtenek magyar vállalkozások számára.

A főigazgató kiemelte: a most elindított projektben a farmokon elsősorban dísznövényeket, különböző zöldségnövényeket mutatnak be trópusi körülmények között. Az első eredmények máris biztatóak: a térségbeli gazdálkodók örömmel fogadják a magyar fajtákat és technológiákat, többen érdeklődnek a termelésen túl a feldolgozóipari lehetőségek iránt is.

Szabó András ghánai nagykövet arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az accrai nagykövetség három évvel ezelőtti újranyitása után érzékelhetően élénkebbé váltak a gazdasági, kulturális, tudományos és oktatási kapcsolatok a nyugat-afrikai országgal. Magyar részvétellel folyik például Ghána szennyvíztisztítási rendszerének korszerűsítése, de a magyar szakemberek részt vesznek az elektronikus személyi nyilvántartás kialakításában is.

„A mintafarmok elindítása nemcsak a ghánai-magyar agrárkapcsolatok szempontjából jelent mérföldkövet, hanem kihatással lehet a magyar agrártermékek és -technológiák egész Afrikát érintő megjelenítésére”- mutatott rá a nagykövet.

Afrika népessége az előrejelzések szerint az elkövetkező két évtizedben megduplázódik. Így a növekvő élelmiszer- és takarmányigény biztosítása külső segítség nélkül nem oldható meg. Magyarország az elkövetkező években nyolc afrikai országban jelenik meg növényfajtákkal és más magyar agrárinnovációs eredményekkel. mindettől tudományos és gazdasági eredményeket egyaránt remélnek a programok lebonyolítói. A farmok létrehozásának szakmai koordinációját a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ végzi – olvasható a tájékoztatásban.