MENÜ

Fazekas Sándor nem folytatja, új agrárminiszter lesz

2018.04.25.

Nem vállalja az újabb négy évre szóló megbízást az agrártárca élén Fazekas Sándor – jelentette be a Magyar Időknek adott interjúban a földművelésügyi miniszter.

 

Mint Fazekas Sándor elmondta, az utódja már megvan, személyéről hamarosan a miniszterelnök ad tájékoztatást. A 24.hu információi szerint a tisztségben Dr. Nagy István, jelenlegi miniszterhelyettes követheti. A tárca esetleges átalakításával kapcsolatban Fazekas azt mondta, az FM-nek várhatóan a vidékfejlesztési feladatai bővülni fognak.

Fazekas Sándor 2010-ben került a tárcavezetői posztra, először vidékfejlesztési, majd földművelésügyi miniszterként dolgozott, ezzel az elmúlt száz év leghosszabb ideig regnáló minisztere lett.

– Húsz év visszaesés után sikerült növekedési pályára állítanunk az ágazatot, ezzel mára Európa három leggyorsabban fejlődő agráriuma közé tartozik a magyar. Az elmúlt években hetvenezer új munkahely jött létre, s ma már inkább a munkaerő­hiány okoz fejfájást a termelőknek. Ezzel együtt a termelés jövedelmezősége is javult, a munkabérek esetében pedig másfélszeres növekedést tapasztalhattunk. A magyar élelmiszerek visszanyerték az őket megillető rangot, a fogyasztók egyre nagyobb bizalommal fordulnak a hazai áruk iránt. Mindezt annak ellenére sikerült elérni, hogy az orosz embargó és számos más tényező akadályozta a fejlődést. Ráadásul az ország GMO-mentességét is meg tudtuk őrizni – sorolta az elért eredményeket.

Fazekas kiemelte a Földet a gazdáknak! programot is, amelynek keretében mintegy 200 ezer hektárral bővíthették birtokaikat a földművesek. A családi gazdaságokat is sikerült megerősíteni, számuk tavaly elérte a 27 ezret. A jövőbeli teendőkről pedig az mondta, hogy egyre sürgetőbb feladat a termelés versenyképességének növelése, ennek kulcskérdése az agrárkutatás fejlesztése.

– A legkorszerűbb termelési módszereket és eszközöket pedig el kell juttatnunk a magyar gazdákhoz. Enélkül nem várható áttörés az agrárdigitalizációban. Biztos vagyok abban, hogy szövetségben a gazdatársadalommal valamennyi nehézséggel eredményesen meg tudunk birkózni.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.