MENÜ

Vetésforgó - vetésváltás

Oldalszám: 49
2013.11.04.

A vetésforgók jótékony hatása a talajra, termésre több ezer évre nyúlik vissza. A mai Kína területén uralkodott Han dinasztia idõszakában mintegy 3000 évvel ezelõtt felismerték, hogy ugyanazon növény folyamatos termesztésével csökken a termés, ezért egyszerû forgókat vezettek be. Az ókori görögök és rómaiak már négyféle növényi sorrendet alkalmaztak: kettõt termékeny, egyet közepes, egyet gyenge termõképességû talajokon. Európa nagy részén a középkorban a háromnyomásos rendszerek (Eredeti: 1. év ugar, 2. év õszi gabona, 3. év tavaszi gabona; módosított: 1. répa, 2. tavaszi gabona, 3. õszi gabona) terjedtek el, majd igazi áttörést az ún. Norfolki négyes vetésforgó megjelenése váltott ki a 18. század végén. A négy növény (1. répa, 2. tavaszi árpa vöröshere alávetéssel, 3. vöröshere, 4. õszi búza) termesztését olyan módon oldották meg, hogy az mai kifejezéssel élve a fenntarthatóság követelményrendszerének megfeleljen.

Az elmúlt években a növényi sorrend, az elõvetemények és az azt követõ utónövények hatásának figyelembevétele egyre inkább elõtérbe kerül. Az iparszerû, vagy kényszertakarékos termesztési rendszerekben a kevés növényfaj alkalmazása következtében kissé háttérbe szorult a növényi sorrend jelentõsége, azonban különösen a környezetkímélõ technológiákra való áttérés a növényi sorrend fontosságának újólagos felismerését hozza elõ.

A klasszikus vetésforgó a növénytermesztés olyan tervszerû rendszerét jelenti, amelyben a növények összetétele (vagyis milyen növényfajokat termesztünk) és aránya (egy növény mekkora területet foglal el) hosszabb idõre állandó, a növényeket térben és idõben elõre kidolgozott sorrend szerint termesztik és meghatározott idõ elteltével kerülnek vissza ugyanarra a területre (rotáció). Mivel ez a rendszer rendkívül rugalmatlan - elsõsorban a rotáció miatt - a gyakorlatban a vetésváltás alkalmazása az elfogadott, amely adott területen az agrotechnikai szempontból hasonló, vagy különbözõ csoportba tartozó növények bizonyos idõközönként (1, 2 vagy 3 év) váltakoztatva történõ termesztését jelenti. A körforgás hiánya miatt a vetésváltásban a növényi sorrend lényegesen szabadabban változtatható a piac igényeinek, a technológia követelményeinek megfelelõen. A jelenlegi viszonyok között kevés esetben képzelhetõ el, hogy sok növény termesztésbe vonásával számolhassunk adott területen, de ha a növényi sorrend kialakításának legfontosabb szabályait betartjuk, akkor néhány faj váltakoztatva történõ termesztésével hosszú távon hozzájárulunk a talaj termõképességének megóvásához, ami a hozamok megtartásában, illetve növekedésében is realizálódhat.

Melyek a növényi sorrend kialakításának alapelvei?

Az elõvetemény érték a különbözõ elõveteményeknek az utánuk következõ növényre gyakorolt mérhetõ hatását jelenti. A pillangósok köztudottan jó elõveteményei a kalászosoknak a talajban megkötött nitrogén miatt. Ugyanezen okok miatt a cukorrépa termesztése esetén inkább kerülni kell a lucerna elõveteményt, mivel a nitrogén a vegetatív részek (levél) fejlõdését segítheti elõ a generatív részek (gyökér) rovására. A néhány konkrét példán túl az elõvetemény értékét számos tényezõ befolyásolja, úgymint a termõhely, a termesztett növény hatása a talajra (tápanyagtartalomra, vízkészletre, szerkezetre, szerves anyag tartalomra), az elõvetemény termése, kártevõi, gyomjai, a betakarítási és vetési idõ közötti idõbeni távolság, a termesztés során alkalmazott eljárások, stb.

Az elõvetemény igény az utónövény termesztését segítõ biológiai és agronómiai követelések összességét jelenti. A cukorrépa a mélyen átlazult, foszforral és káliummal jól ellátott talajokat igényli. Mindenképpen olyan növényt válasszunk elõveteménynek, amely a talajt nem tömöríti, nem foszfor és káliumigényes, kis, vagy legfeljebb közepes vízfelhasználású. Ezeknek a követelményeknek leginkább megfelelõ elõvetemény az õszi és tavaszi kalászosok. Jelenleg az õszi búza termesztésében több klasszikusan kedvezõnek tartott elõvetemény háttérbe szorult, ugyanakkor elterjedt a kukorica és a napraforgó, amely az elõvetemény hatás mûvelés általi javítását teszi szükségessé.

A vetési idõ ismerete a növényi sorrend megállapításának szintén nélkülözhetetlen eleme. Ez azért különösen fontos, mert elõfordulhat, hogy egy kultúrnövény jó elõveteménye egy másiknak, de a vetési, vagy betakarítási idõ, illetve fejlõdésük egy szakasza egybeesik, ami megakadályozza a termesztésbe vonást. A hazánkban leggyakrabban alkalmazott kukorica – búza vetésváltás esetén elõfordulhat, hogy a kukorica betakarítása a kedvezõtlen idõjárás miatt kitolódik, ami veszélyezteti az utána következõ õszi búza termesztését. Legutóbb 1998-ban több tízezer hektáron nem lehetett a búzát elvetni, helyette valamilyen tavaszi vetésû növény került a talajba.

Az összeférhetõség az egyik legfontosabb tényezõ, amely a növényi sorrend kialakításának elengedhetetlen feltétele, a különbözõ növényfajok önmaguk utáni termeszthetõségét fejezi ki. Négy nagy csoportot különböztethetünk meg:

    • Önmagukkal összeférõ növények, amelyek váltás nélkül több évig termeszthetõk (pl. kukorica, rozs, rizs)
    • Önmagukkal való összeférhetõségre különbözõen reagáló növények (a környezeti viszonyoktól, az évjárattól függõen) (pl. burgonya)
    • Önmagukkal kevésbé összeférhetõk (legfeljebb 1-2 éves termesztés lehetséges) (pl. õszi búza)
    • Önmagukkal összeférhetetlen növények, amelyek önmaguk után sikeresen csak
    • hosszabb idõ (3-6 év elteltével termeszthetõk ugyanazon a területen (pl. napraforgó, cukorrépa, repce, hüvelyesek, herefélék, len)

Az összeférhetetlenségnek különbözõ okai vannak, de legtöbb esetben a faj- vagy nemzetségspecifikus kártevõk és kórokozók fokozott veszélye miatt kell kerülni egyes növényfajok önmaguk utáni termesztését. A cukorrépánál a répafélék fonálféreg fajai károsítanak, gabonaféléknél a fonálférgek mellett a szártõbetegségek jelenlétével kell számolni. A repcében a káposzta gyökérgolyva, a repcegyökérgubacs-ormányos, valamint a repcebolha okozhat komoly károkat, amely több évig történõ termesztés során az állomány és a termés drasztikus csökkenését váltja ki.

Az 1. ábra összefoglalóan néhány kiemelt szántóföldi növény összeférhetõségét, elõveteményként való alkalmazhatóságát mutatja be. Odafigyeléssel, a legfontosabb követelmények betartásával a gazdálkodás jelenlegi helyzetében is javítani lehet a szántóföldi növénytermesztés eredményességén az okszerû vetésváltással.

Dr. Gyuricza Csaba