MENÜ

Az ugar

Oldalszám:
2013.02.19.
Az ugar a klasszikus növénytermesztés fogalomtárában a földmûvelési rendszerek egyike, amely Európában a VII. sz. körül jelent meg, és mintegy háromszáz év múlva, vagyis a X-XI. század körül vált általánossá, és mintegy ezer évig volt a mezõgazdasági termesztés uralkodó formája. Ebben az idõszakban a népesség viszonylagosan gyors növekedése szükségessé tette, hogy a rendelkezésre álló egész szántóterületet minden évben rendszeresen mûveljék, megszûnt a korábbi parlagos mûvelés gyakorlata. Megszûnésével a szántóföldi növénytermesztés nagyobb arányának kialakulásával a talajtermékenység helyreállításának, illetve fenntartásának formája is megváltozott. Ezt a célt szolgálta az ugar megjelenése, vagyis a talaj egy-két évig való pihentetése. A pihentetés célja a gyomok irtása, a talaj szerkezeti állapotának javítása és a természetes tápanyagok feltáródásának elõsegítése volt.
Az ugaros földmûvelési rendszer ugyanis mindenek elõtt a talaj természetes termékenységére épült. A német osztályozás szerint van teljes ugar, amelynek mûvelése 1 évig tart, és részleges ugar, amelyet az elõvetemény betakarítását (pl. gabona) követõen mûvelnek az utónövény vetéséig (pl. kukorica). Az utóbbiról tehát minden évben takarítanak be termést, miközben hosszabb-rövidebb ideig ugar állapot áll fenn. Az orosz osztályozás szerint van tiszta ugar és foglalt ugar. Az elõbb lehet fekete ugar, amikor egy évig pihen a föld, és kései ugar, amit a gabonaaratást követõen a következõ év ugaráig legeltetnek, majd júliusban feltörnek, és az õszi vetésig mûvelnek. A foglalt ugarokat nevezik nyári vagy zöldugarnak, mivel az ugar évében rövid tenyészidejû zöldtakarmányok tavaszi termesztésével igyekeznek megközelíteni azt a célt, amit a fekete ugarral elérni szándékoztak, s közben a terméssel csökken az ugartartás költsége.

A fentiekbõl kitûnik, hogy az ugaroltatás mind rendszer a korábbi funkciói szerint (talajerõ, gyomirtás) napjaink agrotechnikai fejlettsége és tudásszintje szerint nem indokolt. Mégis miért van az, hogy a fogalomról ma is beszélni kell és funkcióját átértékelni aktuális? Jelenleg a fejlett európai és fõként a közöspiaci országokban az élelmiszer túltermelést szolgáló agárpiaci szabályozó mechanizmus egyik eszköze az ugaroltatás. Ez állami támogatással, a termelési kvóták együttes alkalmazásával szabályozza a termelést. Ez természetesen az ugar kultúrállapotának fenntartásával történik, mégpedig részleges ugar, fekete ugar vagy zöld ugar megoldásokkal, amelynek egyben fontos funkciója a talajvédelem is. A közöspiaci országokban a tervszerûen be nem vetett szántóterület aránya (set-.aside land) mintegy 10-15%).

A szántóföldi növények szabályozási rendszerének nagyon fontos alapeleme az ugaroltatás. A kompenzációs támogatás elnyerésének alapfeltétel, hogy a gazdák a termõterület egy részét minden évben ugaroltassák (kivéve kistermelõi szabályozás). Az ugarterület nagyságáról – a készletek és a szükségletek függvényében – a Tanács évente dönt. Az 1998/99-es gazdasági évre az ugaroltatás mértéke a termõterület 10%-a (olajnövényekre minden évben min. 10%). A gazdálkodók a minimálisan elõírt területpihentetési kötelezettségükön felül önkéntes alapon további területeket is kivonhatnak a termelésbõl. A járulékosan pihentetett területre is megkapják a teljes területpihentetési kompenzációt amennyiben a területpihentetés nem haladja meg annak a területnek a 33%-át, amelyre a kompenzációs támogatást igényelték. A területpihentetési kötelezettség be nem tartása súlyos szankciókat von maga után. Enyhébb esetekben jelentõs támogatáscsökkentést, súlyosabb esetekben a támogatási rendszerbõl történõ kizárást, illetve büntetõeljárást is eredményezhet.

A pihentetési kötelezettségre vonatkozóan minden részletre kiterjedõ szabályozás van érvényben. Meghatározzák a legkisebb pihentethetõ terület nagyságát (0,3 ha), a pihentetés idõtartamát (január 15-augusztus 31.), a pihentetés alatt végezhetõ mezõgazdasági munkákat (talajelõkészítés az új vetésre), a pihentetési kötelezettség átruházhatóságát, stb.

A pihentetési idõszakban a fekete ugar ökológiai okokból nem megengedhetõ. A pihentetett területeken legalább egy természetes kizöldülést lehetõvé kell tenni, a talajerózió vagy a nitrátok kimosódásának megakadályozása érdekében. Megengedett a gyepesítés, még tavasszal is. Tilos azonban a gabonával, olajmaggal, fehérjenövényekkel vagy olajlennel történõ tiszta vetés célzott gyepesítésként.

A pihentetési idõszak alatt a terület trágyázása, növényvédõ szerek használata, a terület gazdasági hasznosítása (az újratermelõdõ nyersanyagok termesztését kivéve) tilos.

Az ugarterületek támogatásánál az adott termelési régió gabona referencia-hozamát szorozzák az évenként meghatározott ugaroltatási támogatás összegével. Az 1992/93-as gazdasági évtõl kezdõdõen a gazdálkodóknak lehetõségük van a konjunkturális pihentetés keretében pihentetett területek egészén vagy annak egyes részein ipari felhasználásra történõ növénytermesztésre (pl. bioüzemanyag, bioenergia céljára termelt növény, gyógynövény). Itt van jelentõsége a zöldtrágya növények, méhlegelõként használható növények és a vetésforgóban pozitív növények termesztésének (pl. fehérmustár, olajretek, facélia, pohánka, stb.).

A területpihentetési kompenzációra a termelõ csak abban az esetben tarthat igényt, amennyiben rendelkezik annak igazolásával, hogy ezen területekrõl betakarított termények ipari termékek elõállításának célját szolgálják. Legkésõbb az adott gazdasági év végéig termelési és átvételi szerzõdést kell kötni egy felvásárlóval vagy elsõdleges feldolgozóval. Alapvetõ kikötés, hogy az ilyen területeken termelt növények nem használhatók fel emberi fogyasztásra vagy állatok takarmányozására, valamint a végtermék értékének meg kell haladnia a feldolgozás során nyert bármely melléktermék értékét.

A fenti gondolatok az EU csatlakozás kapcsán merülnek fel, a témával foglalkozni kell. Amennyiben az ugaroltatás hazai körülmények közt is gyakorlattá válik, annak szabályozása, részletes tudnivalói, hazai technológiája megfelelõ továbbgondolást igényel.

Keszthely, 2002. szeptember 16.

Dr. Kismányoky Tamás
egyetemi tanár, tanszékvezetõ
Veszprémi Egyetem Georgikon Mezõgazdaságtudományi Kar
Földmûveléstani Tanszék