MENÜ

Gyümölcstermõ növények téli ápolása, vadriasztás

Oldalszám:
2013.02.19.
A fagy hatásai

Gyümölcstermesztésünk egyik legsúlyosabb problémája a téli és késõ tavaszi fagyokkal, illetve fagykárokkal kapcsolatos. Biológiai okokból meg kell különböztetnünk a téli fagykárokat és a velük kapcsolatos fagy- és télállóságot a már vegetációs idõben elõforduló, késõ tavaszi és kora õszi fagykároktól, valamint számításba kell venni, hogy legtöbb gyümölcsfajunk kifejezetten igényli a téli fagyokat, tehát az úgynevezett fagyhatást: a jarovizációt. A téli fagyok mértékével szemben egyes gyümölcsfajok (pl. szilva, alma) meglehetõsen nagy rezisztenciát mutatnak, mások viszont jóval kisebbet (mandula, õszibarack, dió). A fajok és a fajták között a termelés kockázata ennek arányában különbözõ. A fagy károsító hatása alapvetõen vízelvonást jelent, hiszen a biokémiai reakciók többsége a plazmakolloidok vízburkában zajlik. Ha a fagyás következtében ez a vízburok kifagy, a kolloidrendszer megszûnik, végül az adott szövet elhal. A fagy károsító hatása akkor a legnagyobb, ha a növényt hirtelen éri. Abban az esetben, ha a lehûlés fokozatosan következik be, valójában elõnyös folyamatról beszélhetünk, hiszen a fagyellenállóságot növelõ szénhidrátváltozások idõben lezajlanak. A lehûlés mértéke természetesen nem közömbös, hiszen tartósan - 15 °C fok alatti értékek kivétel nélkül kisebb, nagyobb fagykárosodást okozhatnak az egyes gyümölcsfajoknál. A gyümölcsfák felkészülése a téli fagyokra fokozatos. A legnagyobb fagyállóság normális körülmények között a tél második felére (január közepe - február közepe tájára) alakul ki.
A téli fagykárok valószínûsége a növényi szervek fagyérzékenységének sorrendjében, illetve a fagy mértéke szerint a következõ: legérzékenyebbek a termõrügyek, ezt követik a hajtórügyek, a vesszõk, a törzs- és vázágak, végül a gyökérzet. Gyakoribb tehát a rügykár, amely arról ismerhetõ fel, hogy a rügy alapja sötétbarna színezõdésû. Erõsebb fagyokban a vesszõk kambiuma és háncsrésze pusztul el. A legkomolyabb fagyok a törzset- és vázágakat, tehát a kérget, a háncsot vagy a kambiumot pusztítják (részleges, besüppedt fagyfoltok keletkeznek). A csonthéjasok a fagykárok következtében gyakran mézgásodnak. A talaj lehûlése a gyökérzónában mérsékeltebb, mint a levegõé, ennek ellenére hazánkban is számolni kell a gyökérzet esetleges fagykárosodásával. Meglehetõsen gyakoriak az erõs téli fagyok, s mivel a termesztett gyümölcsfajok évelõ növények, ezért számításba kell venni a téli fagykárok lehetõségeit és minden technológiai eszközzel segíteni kell az áttelelést. Õsszel, a hõmérséklet csökkenésével bekövetkezik a lombhullás és gyümölcstermõ növényeink nyugalmi állapotba kerülnek. A téli nyugalmi idõszak elsõ része a biológiai vagy mélynyugalmi állapot: a nálunk termesztett növényeknek az ökológiai viszonyokhoz való alkalmazkodás során kialakult természetes tulajdonsága. Mélynyugalmi idõszakban a növények fagyrezisztenciája általában jónak mondható, ugyanakkor a kényszernyugalmi idõszakban észlelhetõ átmeneti felmelegedések, majd az azt követõ hirtelen fellépõ erõs fagyok kifejezetten veszélyesek. A talajhõmérséklet elsõsorban a tápanyag- és vízfelvétel ütemét és a gyökérnövekedést szabályozza. Ennek megfelelõen hideg talajból a vízfelvétel vontatott. Intenzív gyümölcstermesztésre elsõsorban a könnyen felmelegedõ talajok alkalmasak. Néhány szót a hótakaró sajátosságáról is szólni kell, hiszen nagy levegõtartalma által kitûnõ hõszigetelõ: megvédi a talaj raktározott hõkészletét, mivel mind a kisugárzásra, mind a hõvezetésre jelentõs gátlást gyakorol. A hó alakjában lehulló téli csapadék ugyancsak nagy jelentõségû abból a szempontból, hogy kedvezõbb feltételeket teremt a tavaszi olvadékvizek beszivárgásához. A vastagabb hótakaró viszont elõsegíti a vadkárokat, valamint a túlzott mennyiségû hó a fákra rakódva esetlegesen ágakat törhet le, károsíthatja a korona különbözõ részeit (Gyúró, 1974).



Vadkár elleni védelem

Az intenzív faalakokat, az orsókoronákat és a gyümölcssövényeket, illetve az egyéb bokorfákat csak elõzõleg bekerített területre szabad telepíteni, hiszen az alacsony és közepes törzsû oltványokat - kerítés híján - egyedileg kell a nyúlkár ellen különbözõ védõburkolattal ellátni. Erre a célra legmegfelelõbbek a forgalomban megtalálható mûanyag vagy fém alapanyagú törzsvédõ hálók. A jövõben a külföldi példák és a hazai kísérletek alapján a kemizálás elõrehaladásával a nyulak ellen a vegyszeres védekezés is szerepet kaphat. Egyes években, különösen lucerna vagy vöröshere feltörése után, nagymértékû a pocokkár. A rágcsáló kisemlõsök ellen jól ismert vegyszeres védekezést alkalmazhatunk. A vegyszerrel történõ beavatkozás indokolt, hiszen pocokrágás ellen az ültetvény elkerítése védelmet nem biztosít. Amint ilyen jellegû kárt észlelünk a védekezést azonnal meg kell kezdeni. A kötöttebb talajokon helyenként erõs (10-15 lakott járat / 100 m2) fertõzöttséget állapíthatnak meg. Elsõsorban a lucernásokban, a ruderáliákon, valamint a közutak melletti árokpartokon és töltésoldalakon jelentenek súlyosabb problémát. Ahol nem fordítanak gondot a kártevõ visszaszorítására, ott gyakran számíthatnak a kártevõ további elterjedésére. Milyen védekezési lehetõség áll rendelkezésre? Elsõként a Redentin 75 RB felhasználását szükséges megemlíteni, amelyet bárki megvásárolhat a növényvédõszer boltokban. A Redentin 75 RB csalétket zöld növényzet nélküli táblákon szabad felhasználni. A készítmény kukoricaörlemény, melyet klórfacinon hatóanyaggal itattak át. A csalétket egyenletesen szükséges kijuttatni az adott felületre, de a kijuttatandó mennyiséghez ismerni kell az úgynevezett ’élõ’, azaz lakott járatok számát: mivel 10-nél kevesebb esetén 10 kg/ha Redentin 75 RB, 10-20 lakott járat esetében 10-20 kg/ha, míg 20 lakott járat felett 20 kg/ha kijuttatása a megfelelõ. Abban az esetben, ha a fertõzöttség még magasabb (20-30 lakott járat / 100m2), akkor az engedélyezett 20 kg nem elegendõ a készítménybõl, ilyenkor 1-3 nap múlva meg kell ismételni a kezelést a hiányzó mennyiségnek megfelelõen. Kisebb terület esetén legcélszerûbb a lakott lyukakba helyezni a Redentin 75 RB készítményt (1-1 dkg mennyiségben). Hasonlóan alkalmazható az Arvalin elnevezésû vegyszer is, amelybõl 2-3 szemet kell a járatokba helyezni. A mezei pocok irtására a II-es kategóriájú Thiodán 35 EC és a Thionex 35 EC szintén alkalmazható a budapesti N.T.K. szolgálat eseti engedélyével. Címük könnyen elérhetõ az Internet egyes oldalairól is például: http://www.cyberius.hu/novenyvedelem/nta/bacs/nf020219.htm. Viszonylag egyszerû és olcsó megoldás az úgynevezett T-alakú fák kihelyezése, a kártevõt pusztító ragadozó madarak pihenõhelye számára. Ennek alkalmazásával ritkítható a mezei pocok egyedszáma. Az egyes területek fertõzöttségi állapotát a megyei növényvédelmi felügyelõk rendszeresen ellenõrzik. A védekezés elmulasztása esetén közérdekû védekezést rendel el a megyei felügyelõ, melynek költsége a földtulajdonost, vagy a földhasználót terheli. További mulasztások esetén növényvédelmi bírság kiszabására kerülhet sor.

A dombvidékek, erdõk körzeteiben jelentõs károkat okozhatnak az úgynevezett hazai nagyvadak (a vaddisznó, a szarvas, az õz stb.). Ezek ellen magas és erõs kerítéssel védekezünk, valamint védelmet nyújtanak a mûanyag- vagy dróthálók. Közismert a négyszögletes drótfonat 50 x 50 cm nagyságban, amely hengeralakra összekapcsolva 15 cm átmérõjû csövet alkot. A védõhálók leginkább három évig maradnak szõlõ esetében a tõkéken.



Néhány szó a törzsvédõ hálók széleskörû használatáról

Manapság jóval szélesebb választék áll rendelkezésre a törzsvédelem hasznos kellékeibõl, mint néhány évtizede, amikor jórészt még fém alapanyagú hálókat alkalmaztak. Nemcsak a gyümölcsösökben, szõlõültetvényekben, hanem az erdészetben is igen elterjedtek a különbözõ méretû és alapanyagú törzsvédõk. Így a fakitermelés és az erdõfeltárás területén szintén a javasolt változtatások közé sorolták az egyedi és csoportos törzsvédelem eszközeinek és módszereinek széleskörû elterjesztését. Az Internet oldalairól tájékozódhatunk az új gyártási eljárásokról, valamint az újszerû alapanyagok elõnyeirõl, széleskörû alkalmazásuk lehetõségeirõl. A gyümölcsfák esetében tovább maradhatnak fenn az egyes törzsvédõk, de arra külön figyelni kell, hogy a törzskörméret növekedésével, nehogy a védõháló a törzsbe mélyedjen, illetve arra, hogy a kívánt elágazások szabadon fejlõdhessenek. Ha például szõlõültetvényt védünk - de hasonló a helyzet más csemeték esetében is - ne feledjük, hogy a nyúlkár által elpusztult tõkéket hálós védelem nélkül hiába pótoljuk, ez minden esetben így van, hiszen a második évben a nyulak vagy más vadon élõ károsítók, éppen az újonnan pótolt növényekben tesznek kárt majd, mivel a többi növény már olyan gyorsan fejlõdik, hogy azokban kisebb kárt okozhatnak. A harmadik és negyedik évben tehát ismét pótolni kell az egyes sorokat. A mûanyagipar fejlõdése által, olyan eredményeket értek el, amelyek egyszerûbb és környezetvédelmi szempontból is ígéretes termékek létrehozásához vezettek. Természetes, hogy az egyes törzsvédõ berendezések alkalmazását sok egyéb tényezõ is befolyásolhatja, tehát minden esetben az adott viszonyokhoz megfelelõ típust szükséges választani. Fontos a törzsvédõ hálók megfelelõ mérete, szövésének vagy lyukacsosságának sûrûsége, valamint anyaga, esetlegesen még a színe sem közömbös, nem beszélve más apró, de ugyanakkor fontos részletekrõl, mint a felszerelhetõség vagy lebontás egyszerûsége, az idõtállóság vagy éppen az újra-feldolgozhatóság s ezen belül a használt hálók értékesítésének kérdésköre, amelyeket mind külön mérlegelni szükséges.

Meg kell említeni, hogy a kielégítõ minõségben kialakított kerítés és a mûanyag vagy fém törzsvédõhálók sem nyújtanak elegendõ védelmet a vadak (nyulak, õzek, szarvasok) rágáskártétele ellen, különösen nem szélsõséges idõjárási körülmények között, pl. magas hõtakaró, hõfúvás, ill. alacsony mûvelésmód eseten. Ez esetben kiegészítõ védelemként bátran javasolható a telepített gyümölcsösökhöz, faiskolákhoz, erdei tû- és lomblevelû kultúrákhoz az egyedi vadvédelem céljára is alkalmazható NEVIBES permetezhetõ vadriasztó szer, amely színével és ízhatásával riasztja a vadakat a kezelt területrõl, a telepített növények értékes részeinek károsítását nagymertekben csökkenti ill. megakadályozza. (internet: www.nevirol.com) Emellett környezetbarát és az ökogazdálkodásban is terjedõben van.



Egyes talajtakaró növények hatása a vadkár szempontjából

Már a régebbi szakirodalmakban - például Lenz Moser (1967) - megtalálható, hogy különösen veszélyes a téli repce, amit a nyulak még fagyott állapotban is szeretnek. A frissen esett hóban maradt lábnyomok alapján megállapították, hogy kb. 3000 m2 nagyságú téli repcével bevetett szõlõültetvényben legalább 14 nyúl volt egyetlen éjszaka. Valamennyi nyúl elõször a repcébõl evett és csak azután rágta meg a tõkéket. Lenz Moser feltételezi, hogy a nyulak nem tudják a téli repcét magában megemészteni, hiszen a repcének - éppen úgy, mint a többi keresztesvirágúaknak - nagy a mustárolaj-tartalma. A háziállatok is csak keveset fogyasztanak a repcébõl, csupán akkor esznek belõle nagy mennyiséget, ha valami olyan takarmányt kevernek hozzá, amelyben nincs mustárolaj (gabonát vagy kukoricát). Továbbá egyetlen nyúlkárt szenvedett szõlõben sem volt herefûvel bevetett sorköz a tõkék alatt. Másik probléma, hogy a vesszõk úgymond ’kicsünghetnek’ a támaszból - ahogyan valamennyi helyesen kialakított magas mûvelésû szõlõben megszokott -, akkor a nyulak, amint azokat elérték, jelentõs kárt okoztak. Megállapítható, hogy a téli zöldtrágyázás keresztesvirágúakkal (repce, takarmánykáposzta, mustár) a nyúlkártétel miatt nem ajánlatos. Más okból sem célszerû a téli zöldtrágyázás: a zöldtrágyanövényeket ugyanis május végéig - június elejéig meg kell hagyni ahhoz, hogy megfelelõ zöldtömeget adjanak, ebben az esetben viszont felhasználják a talajban felhalmozódott téli csapadékot és kedvezõtlenül hatnak a szõlõ növekedésére. A heresávok vetése a sorközökben, az egész talajfelület beárnyékolása (mulch), valamint a vesszõk csüngõ helyzetben tartása jól védi a törzseket a nyúlkártételtõl. Ha azonban nagy területen úgynevezett ’tiszta telepítésben’ mûvelik a szõlõt, s a nyulak nem találnak sem füvet, sem herét, sem egyéb táplálékot, írja Lenz M. (1967), akkor kénytelenek éhségüket a szõlõtõkékkel csillapítani. A vadkár által okozott sebeket minél hamarabb be kell kenni valamilyen lezárást biztosító anyaggal, természetesen erre a célra kitûnõ a képlékeny oltóviasz. Gyümölcsfakátrányt nem ajánlatos használni, mert túlságosan mélyen hatol a fába és eltömi az edénynyalábokat. Sebkezelés nélkül az erõsebben megrágott törzsek kiszáradnak és felrepednek, a rajtuk található hajtások gyengén fejlõdnek, rügyeik ki sem hajtanak. Szõlõ esetében a sebek oltóviasszal történõ bekenésekor még azok a tõkék sem pusztulnak el, amelyeknek a törzsét 40 cm magasságig, a fatest feléig vagy kétharmadáig megrágták a nyulak. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy ennek ellenére sem célszerû ezeket a törzseket meghagyni, inkább közvetlenül a nyúlkártétel után a tõke nyakából egy vagy két erõs hajtást magasra kell nevelni és a következõ évben abból kell új kordont kialakítani. Vadban gazdag vidékeken, erdõk és puszta területek közelében a védõhálót mindig hagyjuk fenn a fiatal fákon vagy tõkéken, s gondoskodni kell a megfelelõ elkerítettségrõl, valamint a terület rendszeres ellenõrzésérõl.



Néhány szó a vegyszerrel történõ védekezésrõl

A vegyipar fejlõdése által, ma már olyan korszerû készítményeket hoznak forgalomba, amelyekkel a növényi kultúrák vadkár elleni védelmét sokkal hatékonyabban valósítják meg, ugyanakkor a vadvédelem szempontjából is megfelelõnek bizonyulnak. Az internet oldalairól tájékozódhatunk olyan intézmények munkájáról, amelyek a növényvédelmi szervezet tagjaként vadvédelemmel foglalkoznak, így a Vadvédelmi Laboratórium, amely Vadvédelmi-technológiai Állomás, majd Természet és Vadvédelmi Állomás elnevezéssel mûködött, 1969 óta pedig Fácánkerten Ökotoxikológiai Laboratóriumként. Feladata az apróvadgazdálkodás és természetvédelem, tehát apróvad, kártevõgyérítési eljárások hatékony kidolgozása. Ma a növényvédõszerek, valamint egyéb növényvédelmi eljárások vad- és méhveszélyességét vizsgálják. Többek között foglalkoznak a rágcsálóírtó szerek másodlagos toxicitásával, tehát a mérgezõdött, elhullott állatokat (rágcsálókat) fogyasztó ragadozók tesztelésével. Így a különbözõ új készítmények gyártóinak adatokkal kell igazolnia készítménye használatának várható vadvédelmi kockázatait. Ilyen megelõzõ kísérletek nélkül forgalmazásra nincs lehetõség (Zaják Á. www.vadaszlap.hu/VKE/vadaslap/text/1999/februar/vadved.htm). Az igazán veszélyes, könnyen vadpusztulást okozó készítmények engedélyét visszavonták. Tehát évek óta nem használható például a mezei nyulakra kifejezetten mérgezõ Aretin, Dinoseb, Gramoxon és nem károsíthatja a madarakat az Asodrin 10 WSC sem. Természetesen elõnybe részesítik azokat a szereket, amelyek riasztó hatásúak, közvetlen mérgezést nem okoznak. A hatékony és természetvédelmi szempontból is megfelelõ védekezés kidolgozása minden esetben körültekintõ, felelõsségteljes munkát igényel, amely által a modern készítmények összhangot teremtenek a mezõgazdasági kultúrák és a vadon élõ állatok között.



Növényápolás a gyümölcsszüret után és télen

Elsõként arról a jelenségrõl kell szólni, hogy mind a gyümölcsfák, mind a szõlõ esetében nem csupán a termés megfelelõ beérése a cél, hanem a hajtások fásodása, úgymond ’beéredése’ is. Hiszen nélküle a hajtások fásodása nem megfelelõ, a levélzet tovább marad fenn, esetleg esztétikailag is rossz hatást keltve egész télen át a fákon marad. Ellene leginkább a megfelelõ fajtaválasztással védekezhetünk. Természetesen az adott ültetvény jó kondíciója sokat segíthet, ugyanakkor vannak olyan fajták (alma esetében pl. a Granny Smith), amelyeknél a fent leírt jelenség gyakori és kiküszöbölhetetlen. Szõlõ esetében is jelentkezik a probléma (egyes alanyfajták hazánkban azért nem kerültek bevezetésre, mert rajtuk a nemes fajták vesszeje nem érett be). A vadkár és az ellene történõ védekezés részletezése után, szükséges néhány szót szólni az õszi lemosó permetezésrõl. Közismert, hogy számos betegséget, valamint kártételt megakadályozhatunk, ha a kórokozók vagy kártevõk áttelelését kiküszöböljük, vagy legalább csökkenteni próbáljuk. Erre leginkább a kési õszi és kora tavaszi lemosó permetezések alkalmasak. Õsszel, miként gyakran elhangzik, ’megfürdetjük’ a fákat, tehát bõséges adaggal, alapos permetezést szükséges végrehajtani. A vegyszer lehet - miként tavasszal is - réz- és kéntartalmú szerek kombinációja az engedélyezett legmagasabb dózisban. A kezelést a lombhullás idõszakában szükséges elvégezni. A lemosó permetezés tehát - azáltal, hogy a kórokozókat inaktív állapotban pusztítja el - egyfajta preventív (megelõzõ) védekezést jelent, így a várható károk minimálisra csökkentésének alapja. A lemosó permetezést bõ lémennyiséggel történjen, miként az fentebb említésre került, tehát áztatásos jelleggel végezzük, hogy a növények teljes felülete nedves legyen! A mechanikai védekezés során a beteg ágrészeket, ágakat, a szõlõ esetében az egyes tõkéket a lombhullás elõtt meg kell jelölni, majd a tél folyamán a beteg részeket le kell metszeni. Semmilyen beavatkozást ne végezzünk plusz egy-két °C fok alatt, hiszen azzal csak árthatunk. A sebzést lehetõleg azonnal sebkezelõ anyaggal vonjuk be, hogy a további fertõzéseket megakadályozzuk. A házunk táján a közönséges olajfestékekkel is végezhetõ sebkezelést, de a speciális szerek - különösen az ültetvényekben - inkább ajánlatosak, mint például a Cellcid vagy a Vulneron. Az eszközöket természetesen fertõtleníteni szükséges (alkalmasak a közforgalomban lévõ klórtartalmú fertõtlenítõk), mielõtt másik fánál vagy tõkénél használják, mert számos betegség kórokozóját leghatékonyabban a mûvelõ eszközökkel terjesztenek. Végül pedig ne feledjük, hogy a csonthéjas termésû fajokat kizárólag vegetációs szakaszban részesítjük metszésben, tehát hideg idõjárásban (a nyugalmi szakaszokban) azokat érintetlenül hagyjuk, ezzel elejét vehetjük többek között annak, hogy a gutaütés kórokozóit ültetvényünkben elterjesszük.



Szakirodalom

Gyúró F. (1974): A vadkár elleni védelem. In: Gyúró F. (Szerk.), A gyümölcstermesztés alapjai. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest

Lenz M. (1967): Szõlõmûvelés másképpen. Mezõgazdasági Kiadó, Budapest

Zaják Á.: www.vadaszlap.hu/VKE/vadaslap/text/1999/februar/vadved.htm





Dr. Iváncsics József

Nyugat-Magyarországi Egyetem

Kertészeti Tanszék





A szer
neve

Forg.
kat.

Mezei
pocok

Hör-
csög

Megjegyzés

Arvalin

III

+

-

Lakott területen kívül

Arvalin LR

III

+

-

Lakott területen kívül

Critox

III

-

+

 

Delicia-Gastoxin

I

+

+

Gázmester irányításával

Gulyás-Palotás
hörcsögirtó

III

-

+

 

Polytanol

I

+

+

Gázmester irányításával

Redentin 75 RB

III

+

-

 

Thiodan 35 EC

II

+

-

Csak eseti engedéllyel!

Thionex 35 EC

II

+

-

Csak eseti engedéllyel!