MENÜ

Tisztelt Partnerünk!

Oldalszám:
2013.02.19.
PCV2; PMWS; PDNS…….
(Forrás: Pig International 2002.)
Alig ismert, idegen mozaikszavak válnak pillanatok alatt életünk részévé. A mindennapi munkánk eredményét jelentõsen rontó, a kárcsökkentés érdekében nagy erõfeszítésre késztetõ megbetegedések, kórformák idegen nyelvû rövidítéseit van aki a saját személyes tapasztalata révén, a szerencsésebbek pedig szakmai elõadásokból ismerhették meg.
A sertés kettes típusú cirkovírusáról (PCV2) és a vele összefüggésbe hozott malacok választást követõ sorvadásáról (PMWS), a bõr- és vesekárosodással járó (PDNS) kórképekrõl nemrégiben csak a külföldi szakirodalomba olvashattunk. Sajnos ma egyre gyûlnek a hazai tapasztalatok is.

Az elsõ izolálást követõen számos telepen állapították meg a vírus jelenlétét és hozták összefüggésbe a sokszor igen súlyos károk kialakulásával.

A hazai tapasztalatok ellenére cikkünk lényegi mondandóját a külföldi szakirodalomból vettük. Ennek oka, hogy a külföldön jó pár éve ismert megbetegedés kezelésében a tapasztalatok hosszabb idõszakra nyúlnak vissza.

A cirkovírus károsító hatása

A PCV2

A betegséget 1991-ben írták le Kanadában, ahol a malacok 2-8 héttel a választás után fogyni kezdtek, és a kezelés hatástalannak bizonyult. A betegség a „postweaning multisystemic wasting disease” (PMWS) néven vált ismertté. Késõbb további eseteket írtak le Kanadában és az Egyesült Államokban is megállapították, mielõtt elõször észlelték a betegséget Európában, 1996-ban, Franciaországban.

Kanadai kutatók kimutatták, hogy egy új, sertésre patogén cirkovírus, a PCV2 felelõs a betegségért. Idõközben a PMWS elterjedt Európa sertéstermelõ régióiban és komoly klinikai problémákat okozott. A legtöbb esetben sikerült a vírust is izolálni. Szerológiai vizsgálatok felfedték a vírus nagyfokú elterjedtségét - nem csak Európában, de Észak-Amerikában és Ázsiában is- ami függetlennek bizonyult a klinikai tünetek megjelenésétõl. A visszamenõleges (retrospektív) vizsgálatok szerológiai bizonyítékot nyújtottak egy PCV2-höz hasonló vírusról már 1974-bõl is, míg 1980-ból származó mintában kimutatták a PCV2-t.

A PCV2 kimutatása független a PMWS tüneteinek megjelenésétõl, és ezért, még mielõtt a PMWS jelentõs problémává vált volna, kétségek merültek fel, vajon a vírus az egyetlen oka-e ennek a betegségnek. A kétségeket megerõsítette a betegség reprodukálhatatlansága. A PCV2-vel való mesterséges fertõzés nem minden esetben járt a betegség megjelenésével. Az elmúlt egy évben azonban szinte bizonyossá vált, hogy a választott malacok PWMS betegségéért mégis ez a vírus a felelõs.

A cirkovírust vizsgáló kutatások világszerte egyre nagyobb erõvel folynak, hiszen a vírus hatása a termelési és gazdasági eredményekben egyre több országban válik nyilvánvalóvá. A legkárosítóbb hatás a megnövekvõ malacelhullás. A választott malacok mortalitása megduplázódik, de akár 30-40%-ra is megnõhet.

A betegség tipikusan 6 hetes kortól jelentkezik a választott malacokon. Maga a fertõzõdés méhen belül és a születést követõen egyaránt megtörténhet. A már fertõzött malacok aztán a battérián továbbadják a velük érintkezõ többi állatnak a vírust. Az elsõ klinikai tünetek a bõr sápadtsága és durvasága. Ezután nagymértékû fogyás következik, a malacok láthatóan soványak lesznek. Nehezen lélegeznek, felléphet sárgaság, és gyakori a hasmenés. A nyirokcsomók megnagyobbodnak. A betegség következményeként a malacok vagy elpusztulnak, vagy gyenge ellenálló képességû, általában légzési problémákkal küszködõ állatokká válnak. Ritka a teljes gyógyulás.

Az elkülönítõ kórjelzés problémás, mert e tünetek alapján a PMWS nehezen különböztethetõ meg a PRRS-tõl, vagy a Haemophilus parasuis okozta fertõzésektõl. Gyakran tapasztalható és igen valószínû az, hogy a cirkovírus más fertõzõ ágensekkel együtt okoz betegséget. Gyakorlatban a PMWS-t a vírus izolálásával, illetve PCR technikával igazolják. Egyes kórbonctani és kórszövettani elváltozások is alapos gyanút jelentenek a betegségre.

Számos bizonyíték létezik arra, hogy a PCV2 tünetmentesen is jelen lehet az állományban. A kutatók ismételten leírtak olyan eseteket, ahol súlyos beteg állatok élnek szemmel láthatóan egészségesekkel egy épületben. Az is ismert, hogy bár a legtöbb sertésállományban a vírus jelen van, mégsem észlelik a betegséget minden fertõzött állományban.

A vírus meggyengíti a sertés ellenálló képességét, és ez által ajtót nyit az egyéb vírusos- és bakteriális fertõzéseknek. Az elhullott malacok kórszövettani vizsgálata azt mutatta, hogy a PCV2 fertõzött malacok B-limphocyta száma lecsökkent. A betegség késõbbi stádiumában a nyirokcsomók megnagyobbodnak, és makrofágok töltik ki õket. Úgy gondolják, hogy ez a folyamatos károsító hatásnak kitett immunrendszer kimerülésének a következménye. A védekezõképesség meggyengülése a legkülönfélébb következményekkel járhat attól függõen, hogy az állat milyen patogén ágenseknek van kitéve, így egyesek a légzõrendszer károsításával tüdõgyulladáshoz vezetnek, míg mások az emésztõrendszert támadják meg.

Ennek köszönhetõ, hogy az elhullott állatokból számos mikroorganizmus izolálható, köztük olyan fakultatív patogén baktériumok, melyek megfelelõ széles spektrumú gyógyszerezéssel leküzdhetõk lennének.

A cirkovírussal összefüggõ egyéb betegségek

A PCV2-vel összefüggõ betegségek közül továbbra is a választás utáni gondok a legfontosabbak, de klinikai és járványtani kísérletek kimutatták, hogy a vírus ugyanígy szerepet játszik a sertés bõrgyulladással és veseelfajulással járó betegségében (porcine dermatitis and nephropathy syndrome, PDNS), valamint okozhat interstitiális tüdõgyulladást és szaporodási zavarokat is.

A bõr- és vesekárosodást okozó forma (PDNS) általában 8-18 hetes sertéseknél fordul elõ. Elõször 1993-ban írták le, az Egyesült Államokban. Európában és Dél-Afrikában egyaránt elõfordul. A morbiditás általában 0. 5-2%, bár egyes esetekben a 75%-ot is elérheti. Kékesvörös bõrelváltozások jelennek meg, melyek néha összefolynak, legáltalánosabban a végtagokon. További tünetek a bõr alatti ödéma, a csökkent étvágy, és estenként magasabb testhõmérséklet. Általában a beteg állatok 3 napon belül elpusztulnak. Egyedi esetekben elõfordul, hogy csak a tünetek megjelenése után 2-3 héttel hullanak el. Kórszövettanilag jellemzõ a vérzéses-elhalásos bõrgyulladás és az artériák gyulladása. Jellemzõ a vesében glomerulosok exudatív gyulladása és interstitiális vesegyulladás, mely utóbbiak következményeként hasûri, mellûri folyadékgyülem látható. Ezt tapasztaljuk a szívburokban is. Kórszövettani vizsgálattal a sertéspestis és az afrikai sertéspestis könnyen kizárható.

A PDNS valószínûleg immunkomplex eredetû betegség. Ez kórszövettanilag igazolható a vese glomerulusaiban. A PDNS is gyakran fordul elõ más fertõzõ ágensek jelenlétében. A klinikai tüneteket mutató sertések szérumában gyakran mind a PCV2, mind a PRRS vírusa kimutatható szerológiailag.

Interstitiális tüdõgyulladás leggyakrabban a 6-14 hetes sertésekben fordul elõ. A morbiditás 2-30%, míg a mortalitás 4-10% között változhat. A tüdõben interstitiális tüdõgyulladás észlelhetõ. A gyulladásos terület diffúz szürkésvörös színû. A folyamatot gyakran a hozzájáruló másodlagos kórokozók súlyosbítják, és tulajdonságaiknak megfelelõen alakítják a kórbonctani képet.

A szaporodási zavar természetesen meglehetõsen általános megjelölés, Számos ilyen jellegû problémát hoznak összefüggésbe a PCV2-vel. A visszaivarzások számának növekedésétõl kezdve a méhen belüli fertõzéstõl származó magzatelhaláson és mumifikáción, a vemhesség bármely szakaszában elõforduló vetéléseken keresztül egészen a koraszülött és gyenge életképességû malacokig igen változatos lehet a kép.

A tapasztalatok szerint az intrauterin fertõzés csak a vemhesség 57. napjáig eredményes, és a koca fertõzése esetén az élve született malacok szerológiai és virológiai módszerekkel egyaránt negatívnak bizonyultak. Ugyanakkor a vemhesség bármely idõszakában vetélt magzatokból a vírus kimutatható volt. Más vizsgálatok szerint néhány élve született malac is fertõzöttnek bizonyult.

A legkomolyabb szaporodási problémák jó egészségi állapotú állományokban jelentkeztek, esetenként a kocasüldõk magas aránya esetén. Általában az akut szaporodási problémák, mint például a nagyszámú visszaivarzás és vetélés általában 2-4 hét után eltûnnek. Enyhén megnövekedett számú mumifikált, vagy koraszülött malac még jó néhány hónapig észlelhetõ. A malacokon késõbb megjelenhetnek a PMWS jellegzetes tünetei is. A cirkovírus okozta szaporodási zavarok esetén szintén fennáll a lehetõsége annak, hogy másodlagosan, más kórokozó, pl. a PRRS vírusa áll a vetélések hátterében.

A szükséges intézkedések

Sajnos a közeljövõben nem várható PCV2 elleni vakcina kereskedelmi forgalomba kerülése. Az intézkedéseket a fertõzési lánc megszakítására, a megfelelõ állománymenedzselésre, valamint a másodlagos fertõzések prevenciójára és kezelésére kell koncentrálni.



A telepi általános és a telepen belüli járványvédelmi intézkedéseknek kiemelt jelentõsége van. Az idegen állatok behozatalára érvényes elõírások betartásának a még negatív állományok védelmében van szerepe. Fontos e telepek jármû és személyforgalmának szigorítása is. A fertõzött telepen a belül az egyszerre ürítés - egyszerre telepítés betartása, az állománysûrûség csökkentése hozhat sikert a károk csökkentésében. A beteg állatokat mielõbb el kell távolítani. A más alomból származó, különféle korú, és tömegû malacok együtt tartása jelentõsen növeli a PCV2-vel összefüggõ betegségek kialakulásának kockázatát. A dajkásítást lehetõség szerint az elsõ 24 órában kell végrehajtani. Nagyszámú kocasüldõ beállítása megnöveli a betegség kialakulásának kockázatát, ugyanúgy, mint különféle korú állatcsoportok együtt tartása. A malacsûrûség csökkentése a battérián, a megfelelõ tisztítási és fertõtlenítési program elõnyös a veszélyeztetett állományokra nézve.

A gyakorlati megfigyelések elsõsorban az egyéb betegségek elleni vakcinázást ajánlják. A sertés parvovírusa elleni vakcina használata jelentõsen csökkentette a parvo vírussal összefüggõ szövõdményeket a cirkovírus okozta kórképekben, hasonlóak a tapasztalatok a PRRS elleni vakcinázás esetén is. A mycoplasma elleni vakcina használatával a légzõszervi megbetegedések csökkenésérõl számolnak be.

Bakteriális szövõdmények esetén az antibiotikumos kezelés segíthet. A célzott antibiotikumos kezelés hatékonynak bizonyult a másodlagos fertõzések ellen, ezáltal a cirkovírussal összefüggõ problémák csökkentésében.

A vakcinázási programnak és az antibiotikumos kezelésnek mindig együtt kell járnia az állomány menedzselésének javításával.

Ezeknek az intézkedéseknek a véghezvitele általában nem szünteti meg az állomány PCV2 fertõzöttségét, mindazonáltal segít az egyéb kórokozók fertõzési láncának megszakításában. Az állatokat kevesebb stressz éri, ezáltal a klinikai tünetekkel járó, így nagy gazdasági kárt okozó esetek száma csökken.

Bízunk benne, hogy összefoglalónk nemcsak az idegen rövidítések közötti eligazodást segíti, hanem hasznosan használható a megelõzés és a kárcsökkentés stratégiájának kidolgozásában.



Partneri üdvözlettel:

Dr. Zentai Zsolt
szaktanácsadó állatorvos
Dr. Nochta Imre
vezetõ product manager
Dr. Székely Csongor
technikai igazgató
Zichyújfalu, 2002. 05. 14.