MENÜ

Fürtválogatás a szőlőben

Oldalszám: 70
2014.08.28.

A régebbi szőlészeti szakkönyvek a termésritkítás műveletét többnyire szűkre szabott alfejezetben tárgyalták. E rövidke leírások tanulságaként általában azt lehetett leszűrni, hogy a fürtök egy részének az eltávolítása nem része a termesztéstechnológiának. Elvégzését szakíróink legfeljebb a tőkealakítás éveiben, avagy a kiskertekben javasolták.

. A világ azóta sokat változott! A termesztéstechnológia, jelesül a tápanyagellátás és a növényvédelem anyagainak és módszereinek fejlődése, továbbá a bőtermő klónok elterjedése egyre nagyobb hektáronkénti hozamok elérését teszi lehetővé. A túltermelés, a borfogyasztás csökkenése, illetve a minőségi termékek iránti fokozódó kereslet arra sarkallja a termelőket, hogy újragondolják az elvégzendő termesztési eljárásokat és olyanokat vezessenek be, melyek a hozam mérséklésével párhuzamosan kedvezően befolyásolják a minőséget. E törekvést tükrözi a "Bortörvény" által előírt hektáronkénti maximális terméshozam is. Az 1997. évi CXXI. törvény értelmében minőségi bor legfeljebb 100 hl/ha, különleges minõségû bor pedig maximálisan 75 hl/ha termésű ültetvényből származhat.

A várható termésmennyiséget már az ültetvény létesítését megelőzően, az ültetvényszerkezet elemeinek helyes megválasztásával is eredményesen szabályozhatjuk. Meglevő ültetvényekben az agrotechnika céltudatos alkalmazása (pl. fenntartó trágya mennyiségének csökkentése, takarónövények használata) szintén a hozam visszafogásához vezethet, jóllehet az így elért alacsonyabb termésszint nem feltétlen jelenti a minőség javulását. A legpontosabb szabályozást a metszés mellett a korábban különleges zöldmunkának tartott fürtritkítás általános jellegű alkalmazása jelenti. A szőlő generatív tevékenységének szakszerűtlen befolyásolása azonban kockázatos lehet. A munkavégzést ezért csak megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretek birtokában végezzük. A következő kérdésekre kell megtalálni a helyes választ:

  • Feltétlen szükséges az adott ültetvényben a ritkítás elvégzése?
  • Mikor történjen a munkavégzés?
  • Milyen mértékben szedjünk le fürtöket a tőkéről?
  • Milyen eredményre számíthatunk a válogatást követően?

Mint a továbbiakból is kiderül, e kérdésekre nem lehet általános érvényű válaszokat, javaslatokat adni. Mindig az adott körülményeknek megfelelően kell dönteni a beavatkozásról, illetve annak idejéről és mértékéről.

A ritkítás szükségessége

A termés mennyiségét és minőségét alapvetően metszéssel, a tőkén hagyott rügyek számával határozzuk meg. A rügyterhelés azonban csak bizonyos határok között nyújt lehetõséget a szabályozásra. A termesztők ráadásul az elõre nem látható okok (gyenge évjárat, elemi károk) miatt gyakran némi "ráhagyással" metszenek. Az így kissé túlterhelt tőkék átlagos évjáratban is viszonylag sokat teremnek, mustfokuk pedig a vártnál kevesebb lesz. A fürtritkítást a túlterhelt ültetvények esetén kell végrehajtani. Éppen ezért fontos, hogy a tenyészidőben kövessük nyomon a tőkék vegetatív és generatív teljesítményét. Ennek megítélésére elvileg a levélfelület és a fürttermés aránya adhatja a legbiztosabb támpontot. A szakemberek a hazai körülményeket figyelembe véve átlagosan 1,5 m2 levélfelületet tartanak optimálisnak 1 kg termés kineveléséhez. Ilyen arányú levélfelület Olasz rizling esetében például úgy érhető el, ha 10 - 10 levélre egy-egy fürt jut.

A túlterhelésre azonban nem kizárólag a levél- és fürtszám meghatározása alapján következtethetünk. Erre utal a rügyek nagyobb mértékű alvamaradása, a rejtett rügyekből fakadt hajtások megszokottnál kisebb száma, a hajtásnövekedés korai leállása, az átlagosnál kisebb fürtök kialakulása, továbbá a leveken gyakran feltűnő káliumhiány is.

Az egyes fajták terhelésre való érzékenységében jelentős eltérések figyelhetők meg. A rügyek nagy termékenysége és a fürtök mérete miatt bizonyos fajták kifejezetten hajlamosak túltermésre. Ilyen például a Zöld veltelíni vagy a Rizlingszilváni (Müller Thurgau). Terhelésre kevésbé érzékeny fajta a Rajnai rizling, a Tramini és a Pinot noir.

Összefoglalóan megállapítható, hogy ajánlatos a fürtritkítás végzése a fiatal ültetvényekben, bőtermő évjáratokban, továbbá hosszan tartó szárazságot követően. Indokolt lehet alkalmazása túlterhelt ültetvények, valamint késői érésű, jó termőképességű, nagy fürtátlagtömegű fajták - különösen vörösborszőlő-fajták - esetében. Végül szükséges elvégzésére a minõségi borszõlõtermesztésben, ahol figyelembe kell venni a rendeletileg elõírt hozamokat.

A munkavégzés ideje

A virágzás előtti válogatáskor nehezen becsülhető a várható termésmennyiség, ráadásul az ilyen korai beavatkozás hatására- a megfigyelések szerint - általában a minőség sem javul. Fürtritkításra ezért inkább a kötődés vége és a zsendülés közötti időszak javasolható. Sokak szerint elõnyös lehet elvégzése a bogyók sörétszem nagyságú állapotában. Ebben az időszakban a ritkítás elméletileg azért lehet kedvező, mert a fürt e méret eléréséig még viszonylag kevés tápanyagot használ fel, így kisebb a tőke vesztesége. A bogyók azonban ekkor még a sejtosztódási-növekedési idõszakban vannak. A fürtök egy részének eltávolítása ezért azt eredményezi, hogy a tőkén hagyottak az átlagosnál nagyobbra fejlődnek és tömöttebbek lesznek. Így kárba vész az elvégzett munka, ráadásul a tömött fürtök érzékenyebbek lesznek a rothadásra. Fürtritkítást ezért ebben az állapotban csak alakításkor, illetve rossz kondíciójú, legyengült tőkék esetében célszerű végezni.

A szakemberek többsége a bogyók fejlettebb állapotában, fürtzáródás után, vagy zsendüléskor javasolja a fürtválogatást. Erőteljes növekedésű ültetvényben szintén valamivel később, viszont erőteljesen célszerű beavatkozni, egyébként a megmaradó fürtök túlságosan nagyra nőnének. Vörösborszõlõ-fajtáknál feltétlenül olyan fejlõdési állapotban végezzük el a munkát, amikor már jól észrevehetõk a fürtök színezõdésében jelentkezõ különbségek. A korai és a középérésû fajták fürtritkításával azonban nem szabad túl sokat késlekedni, különben a fürtök eltávolításának nem lesz komolyabb hatása a minõségre. Ezeknél a fajtáknál a fürtzáródást megelõzõen végzett ritkítás a leghatásosabb.

Megjegyzendő, hogy zsendülés idejére a hajtások összekuszálódhatnak, a fürtök pedig összekapaszkodhatnak, ami komolyan megnehezítheti a munka végrehajtását. A szinte érett fürtök eltávolításának további gyakorlati buktatója lehet a termesztõk többségének ellenérzése is. Ennek feloldására jó megoldást jelenthet a lépcsõzetes szüret bevezetése. A különbözõ idõben szüretelt termésbõl végül különbözõ típusú borok készíthetõk.

A válogatás módja

A kívánt fürtszám beállítására alapvetõen kétféle módszer kínálkozik. Az egyik az úgynevezett "extenzív" eljárás. Ez esetben nem egyes fürtöket, hanem a hajtásválogatáshoz hasonlóan egész hajtásokat vágunk le. A gyengén fejlett, továbbá az ikerhajtások eltávolításával nemcsak a hozamot szabályozzuk, hanem a lombozatot is szellõsebbé tesszük. A mûvelet kisebb munkaerõ ráfordítással végezhetõ ugyan, de nem tesz lehetõvé igazán pontos termésszabályozást. Azokban az ültetvényekben célszerû így beavatkozni, melyeknek gyenge az erõnléte. A megfigyelések szerint ez a termésszabályozási mód egyúttal a megmaradt hajtások erõteljesebb fejlõdését, jobb beérését is eredményezi.

Az úgynevezett "intenzív" fürtválogatás a fürtök egy részének eltávolítását jelenti. Ezzel kapcsolatban felmerülhet egy további kérdés is: melyik fürtöt vágjuk le? A hajtás elsõ és második fürtje között többnyire nincs lényeges különbség, a harmadik azonban e kettõnél jóval kisebb, vagy eleve hiányzik. Kísérletekkel igazolták, hogy a hajtások alsó fürtjei magasabb cukortartalmúak, savtartalmuk pedig alacsonyabb. Fürtritkításkor ezért a termésmennyiségtõl függõen csak az elsõ, vagy az elsõ két fürtöt hagyjuk meg. (Célszerû a munkavégzés elõtt termésbecslést végezni.) Megvalósítható a válogatva ritkítás is, amikor csak a kevésbé érett, gyengén színezõdött fürtöket választjuk le. A munka gyakorlati kivitelezése során arra kell törekedni, hogy azokról a hajtásokról távolítsunk el fürtöket, melyeknél szemlátomást kedvezõtlen a termésmennyiség és a lombfelület aránya. Ernyõmûvelésû tõkéken célszerû a gyenge növekedésû hajtások fürtjeit eltávolítani. Egyes szakemberek a fürtválogatás vesszõérésre gyakorolt kedvezõ hatására gondolva az ugarcsapokon fejlõdött fürtök leválogatását javasolják. A fürtritkítás során sokan csak egy fürtöt hagynak meg, s kizárólag elsõ fürtöket nem vágnak le. Ez a megoldás egyszerû, ráadásul különösebb szakértelmet sem kíván; választása elsõsorban nagy fürtû fajtáknál célravezetõ.

A kezelés alkalmazásának egyik legjelentõsebb korlátját a mûvelet jelentõs kézimunka igénye jelenti. Munkaóra szükséglete a körülményektõl függõen igen eltérõ: 60 - 130 óra hektáronként. (Az "extenzív" módszeré 45 - 55 óra/ha.) A gondosan elvégzett hajtásválogatás és a fürtzóna lelevelezése a munkavégzés hatékonyságát lényegesen javítja.

A kutatók keresik a megoldást a fürtritkítás gépesítésére. A szüretelõ gépekkel végzett fürtritkítás eredményeként sikerült csökkenteni a hozamot és javítani a mustfokot. További vizsgálatok szükségesek azonban a fajtasajátosságok megismerése, továbbá a beavatkozás idejének és mértékének a helyes megválasztása céljából.

A kezelés hatásai

A fürtterhelés mérséklése fokozódó hajtásnövekedést válthat ki. Ennek mértéke függ a munkavégzés idejétõl; korai fürtritkítás esetén a növekedési erély változása látványos lehet. A kezelés következtében nõ a gyökér- és a vesszõtömeg, gyarapodik a törzsátmérõ, továbbá javul a vesszõk beérése, s csökken a fagyérzékenységük mértéke. Ha nem éri elemi kár az ültetvényt, a válogatást követõ tavaszon kevesebb rügy marad alva. A fürtritkítás következményeként javul a rügyek termékenysége. A túltermésre hajlamos fajtáknál a fürtválogatás további elõnye, hogy csökkenti a gyengeségi klorózis tüneteit és a vízhiány kialakulásának valószínûségét. A kisebb fürttermés révén egyöntetûbb lesz a növekedés és mérséklõdik a tõkepusztulás mértéke.

A fürtválogatás elõbbre hozza az érés idejét, eredményeként kedvezõ változások érhetõk el a must, illetve a bor jellemzõiben. Akár 2 - 2,5 mustfokkal is javulhat a termés cukortartalma! Eleve kisebb hozamú ültetvényekben azonban legfeljebb egy fokkal növelhetõ a must minõsége. A javulás mértéke a termésszint mellett függ a ritkítás idejétõl, módjától és az évjárattól is. A fürtterhelés mérséklése nem kizárólag a cukortartalomra gyakorol pozitív hatást. A válogatás következtében kis mértékben csökken a titrálható savtartalom, nõ a pH, a kálium-tartalom és a polifenoltartalmú anyagok mennyisége, továbbá kedvezõen alakul a bor extrakttartalma, valamint íz-, illat- és zamatanyaga is. Vörösborok esetében a válogatás hatása szemmel is jól látható: nõ a színintenzitás és a színmélység. Meg kell jegyezni, hogy a fürtritkítás a vörösborszõlõ-fajtáknál összességében eredményesebb, boraik megítélése a kezelést követõen kedvezõbb. A lelágyulásra hajlamos fehérborszõlõ-fajtáknál a fürtválogatás túlságosan is felgyorsíthatja a savtartalom csökkenését és az érés folyamatát. Az ilyen tételek ezért a kezeletlenhez képest gyakran laposabbak, jellegtelenebbek, szeszesebbek.

Dr. Zanathy Gábor