MENÜ

A termésfoltosodás okai paprika és paradicsom esetében

Oldalszám: 66
2014.08.11.

Az elmúlt évben súlyos terméskiesést okozott a paprikán és a paradicsomon termésfoltosodás, fóliák alatt is (kőgyapoton) tömegesen jelentkezett a csúcsrothadás néven is ismert fiziológiai betegség. Annak ellenére, hogy a betegséggel sokat foglalkozott a szaksajtó, sok termesztő a pontos okával, a megelőzés és a megszüntetésének lehetséges módjaival nincs tisztában.

A paprikán és a paradicsomon az ún. csúcsrothadás betegséget (termésfoltosodást), vagy ahogy a termesztők sokszor helytelenül nevezik a napégést, a kalciumhiány okozza. A bogyók bibepont felöli oldalán vagy a bibepont közvetlen közelében kezdetben világosbarna, késõbb beszáradó, sötétbarna folt alakul ki. A magház vagy a termés kocsány felöli oldala egészséges marad. A beteg paprikatermés elõbb kezd színesedni (kényszerérettség), a paradicsom esetében az elhalt szöveteken könnyen más fertõzõ gombás és baktériumos betegségek is megtelepszenek. A fajták közötti érzékenység eltérő, a fehér termésű, intenzív növekedésű paprikák sokkal fogékonyabbak, mint a magyar erős vagy a blocky típusok. A paradicsomfajták között is van érzékenyebb és kevésbé érzékeny fajta, a különbség azonban lényegesen kisebb, mint a paprikánál. A tapasztalatok szerint a paprikán sokkal korábban kialakul a betegség, mint a paradicsomon. Az elmúlt esztendõben a padlizsánon is jelentkezett néhány fólia alatt hajtató kertész gazdaságában. A mészhiány következtében kialakuló szövetelhalás már az egészen fiatal – gyenge – termésen megkezdődik, és csak később, a bogyó kifejlődésével lesz jól látható.

A fejletlen gyökérzet és a gyakran tapasztalható gyökérrothadás ill. a gyökér-tenyészõcsúcs barnulása is részben az elégtelen kalciumellátásnak a következménye. A gyökereken általában elõbb jelennek meg a tünetek, mint a föld feletti szerveken. A mészhiányban szenvedő növények, ha lassabban is, de rendszerint elérnek egy bizonyos fejlettséget, ami annak tulajdonítható, hogy kis mennyiségű kalcium mindig van a talajban. A tenyészõcsúcs elhalása következtében a növény olyan benyomást kelt, mintha a tetejét (tenyészõcsúcsot) letördelték volna. A mészhiányt jelzi az is, amikor a fiatal levelek a fonák irányába kanalasodnak (pl. uborka). A termés vagy a levél deformációját sötétzöld elszínezõdés elõzi meg. A fejes salátán, az endivia salátán és a kínai kelen a kalcium hiánya az úgynevezett levélszél–elhalást (levélszél-barnulás) okozza.

A kalcium nagyon fontos növényi tápanyag, a talaj termékenységének fenntartásában is jelentős szerepet játszik. Hatása sokoldalú, ennek tulajdonítható, hogy a hiánya számos formában, a növény legkülönbözõbb részein jelentkezik. A Ca-hiánytünetek már palántakorban megfigyelhetõk a zöldségféléken. Tekintettel arra, hogy nem reutilizálható (a növényen belül nem mozog) és a legnehezebben transzspirálható tápelem is, a hiánytünetek mindig a fiatal növényi részeken jelennek meg először.

Tekintettel arra, hogy a növény csak és kizárólag a talajból tudja ilyen irányú igényét fedezni, nagyon fontos, hogy a mész a talajban megfelelõ mennyiségben, formában és más tápelemekhez viszonyítva megfelelõ arányban álljon rendelkezésre. Sok környezeti tényezõ jelentõsen befolyásolja a kalciumnak a növénybe jutást és a növényen belüli mozgást.

A termesztési gyakorlatban tapasztalható kalciumhiány tünetek a legritkább esetben vezethetők vissza a talaj alacsony mésztartalmára. Gyakoribb az olyan eset, amikor van elegendő mész a talajban, csak azt a növények valamilyen külső vagy növényi (belső) okból kifolyólag nem tudják felvenni, ezek a termesztési gyakorlatban a következők lehetnek:

- szikes vagy szikesedésre hajlamos talaj,

- másodlagos elszikesedés, ami adódhat a rossz minõségû öntözõvízbõl vagy a talajvízszint megemelkedésébõl,

- talaj magas ammónia tartalma nagyadagú (éretlen) szerves trágyázás alkalmával,

- a talaj magas káliumtartalma (sok káliumtartalmú mûtrágya és nagy mennyiségû baromfitrágya használata),

- gyökér-tenyészõcsúcsok elpusztulása helytelenül alkalmazott talajfertõtlenítõ szerek esetén vagy levegõtlen talajban,

- magas 95-100 %-os levegõ-páratartalom (pl. télen fóliák alatt),

- túl alacsony páratartalom (nyáron, aszályos idõjárás esetén)

gyökér és szártõbetegségek

kedvezõtlen összetételû fejtrágya, amelyben túl sok a kálium, esetleg a magnézium,

- tömény tápoldat, nagyadagú mûtrágyázás.

A mészhiánybetegségek alapvetõen három módon szüntethetõk meg: mésztrágyázással, a kalcium felvételét megakadályozó okok megszüntetésével és a kettõ kombinálásával.

Ha a talaj szénsavas mésztartalma eléri az 5 %-ot, akkor általában van annyi vízoldható mész is a talajban, hogy a csúcsrothadás a paprikán és a paradicsomon abszolút mészhiányból adódóan nem alakul ki. Ha ennél alacsonyabb a mésztartalom, akkor meszezni kell a talajt (pl. keménymészkõ /min.80 % CaCO3/, lágymészkõ /70 % CaCO3/, dolomit õrlemény /60 % CaCO3/, lápimész /50 % CaCO3/, meszes lápföld /20-30 % CaCO3/, löszös üledék márga /5 % CaCO3/, cukorgyári mésziszap /38-50 % CaCO3/, Péti mész /84 % CaCO3/, gipsz /40 % CaCO3/, lignitpor /30 % CaCO3/, stb.).

Relatív mészhiány esetén a kalcium felvételét zavaró körülményeket kell elsõsorban megszüntetni (pl. öntözés, szellõztetés, stb.). A kalciumtartalmú lombtrágyák használatával (pl. kalcumnitrát.25 % CaO ); Kalcinol ( 17 % CaO ); Kalcidol ( 2-6 % CaO ); Damisol Ca ( 15 % CaO ); Fito Horm 40 Ca ( 15 % CaO); Stopit (17 % CaO) stb.) igazán csak gyorsíthatjuk a betegség felszámolását, de jó hatást csak a kiváltó okok felszámolásával tudunk elérni. Ne feledkezzünk meg a lombtrágyázás során azokról a fontos szabályokról, amelyek a készítmények hatékonyságát garantálják ill. növelik (hígításához jó minõségû, lágy vizet használjunk, hígabb oldatot készítsünk és inkább gyakrabban ismételjük meg a permetezést, a permetet elsõsorban a fiatalabb levelekre, hajtásokra juttassuk, három szernél többet ne keverjünk össze egyszerre, elõször a por alakú (WP) növényvédõ szert, ezt követõen az oldat formájú növényvédõ szert (EC), és csak ezután keverjük be a lombtrágyát).

Ilyen vonatkozásban a termesztési stratégiájának mindenképpen két dolgot kell tekinteni: a talaj megfelelõ mészellátottságát kell biztosítani (még a tenyészidõ elején), és meg kell akadályozni azoknak a körülményeknek a kialakulását, amelyek a termésfoltosodáshoz vezetnek. A kialakult betegség felszámolása hosszadalmas és költséges.

Talajmûvelési hibák és hiányosságok a zöldségtermesztésben

A talajmûvelés során (szántás, tarlóhántás, magágy-elõkészítés, kapálás) számos hibát szoktak a kertészek elkövetni, amelyek jelentõsen rontják a terméseredményeket, a minõséget vagy a talaj termékenységét. Ezek közül szeretnénk néhány jellegzetesen és gyakran elkövetett hibára olvasóink figyelmét felhívni.



Az õszi mélyszántás idõpontjának helyes megválasztása több ok miatt is nagyon fontos. Míg a laza, homoktalajok a fagyott állapotot leszámítva mindig mûvelhetõk, addig a kötöttebb talajok csak a vízkapacitás 40 – 60 %-os intervallumában alkalmasak szántásra. Ez az érték megfelel a lényegesen könnyebben mérhetõ nedvességtartalom 28–32 tömegszázalékának. A termesztõk az említett egyszerûbb eljárás szerinti nedvességtartalmat sem fogja mérni, ezért számukra egy még könnyebben kivitelezhetõ módszert javaslunk. Ennek a menete a következõ:

- A talaj 14 – 16 cm-es rétegébõl emeljünk ki egy maroknyi mintát.

- Ezt követõen a talajt marékba fogva erõsen összegyúrjuk.

- Az így gombóccá formált mintát két ujjunk közé vesszük összeszorítjuk.

- Ha így megnyomva darabokra törik és apró rögök is képzõdnek belõle, akkor alkalmas a megmûvelésre.

- Olyan esetben, ha ilyen formán nem tudjuk ujjunkkal összenyomni, mert nagyon kemény - azaz száraz - vagy benyomódik és nem omlik szét, mert képlékeny - azaz túl nedves - nem szabad a talajt mûvelni.

A száraz talaj a szántást követõen rögössé válik, nagyobb energiát igényel a forgatás, az ilyen talajból nehezebb tavasszal az aprómagvú zöldségfélék, de a nagyobb szemû borsó számára is jó minõségû magágyat készíteni, bár a téli fagy az így képzõdött rögök jelentõs részét szétszívja, ebbõl adódóan sokat képes, javulni, ülepedni a talaj.

Ha a talajnedvessége jóval meghaladja a kívánt mértéket, akkor sem ajánlatos a szántással próbálkozni, mert a kötöttebb, fõleg szikesedésre hajlamosabb talajok szántáskor „elkenõdnek”, az így kialakult talajállapotot nevezik a szakmában szalonnás szántásnak. Nedves talajon a talajmarós és rugós kultivátorokkal történõ mûvelés elõnyösebb, az így elõkészített talajt nem szükséges elmunkálni, rajta tavasszal a magágy könnyebben kialakítható.

Tipikusan az elkapkodott munka eredménye a „gyors szántás”. A nagy haladási sebesség következtében romlik a barázdák takarása, az eke kormánylemeze a levágott barázdaszeletet túldobja, aminek következtében a tarlómaradványok és a gyomok egy része a szántás felszínén marad. Az ilyen táblán a vetések gyorsan elgyomosodnak, arról nem is beszélve, hogy maga a vetés is nehezen végezhetõ jó minõségben, a vetõelemeken fennakadnak a tarlómaradványok, egyenetlen lesz a vetésmélység és a magelosztás.

Tavasszal a sávos gyomosodásról, az egyenetlen hagyma és sárgarépa kelésrõl ill. fejlõdésrõl ismerhetõ fel a vakbarázda. Akkor keletkezik, ha a fogást szélesebbre vesszük, mint amennyi az eke munkaszélessége. Ilyenkor a barázdák között mûveletlen sávok, ún. padok maradnak, amelyeken rosszabb a növények fejlõdése, erõsebb a gyomosodás. Vakbarázdák a magvetést, de késõbb a növényápoló munkákat (kultivátorozás) is erõsen hátráltatják, káros hatása végigkíséri a növényt az egész tenyészidõn.

Nemcsak a szántóföldi növénytermesztõk, de a kertészek is (sárgarépa és petrezselyem termesztõk) jól ismerik az „eketalp betegség”-et. Fõleg kötöttebb talajokon fordul elõ ott, ahol évrõl évre azonos mélységben szántottak. A mûvelt réteg alján kialakul egy kemény vízzáró kéreg, amely nemcsak a víz elszivárgását akadályozza meg, de a mélyen gyökeresedõ növények, pl. sárgarépa termésének növekedését is zavarja, aminek következtében sok lesz az elágazó és torz termés. Minden bizonnyal egyes gazdaságokban az eketalp betegség is hozzájárult az elmúlt években tapasztalt súlyos belvízhelyzet kialakulásához. A mûvelési mélység kismértékû (néhány cm-es) változtatásával, az eketalp betegség, a következõ évi mélyszántás alkalmával megszüntethetõ. Jó minõségû talajokon, pl. csernozjom jellegû talajok, ahol vastagabb a humusz réteg, ott a mélyítés lehet vastagabb, akár 8 – 10 cm is. Viszont olyan esetben, ahol a termékeny réteg vékonyabb, és egy podzolos szintbõl kellene hozzászántani – pl. erdõtalajok - vagy glejes, nyers altalajréteg esetén – pl. réti talajok - csak 2-3 cm-t mélyítsünk évenként. Vannak növények, amelyek érzékenyebbek a talaj szerkezete iránt (pl. paprika, uborka, karfiol), ezek esetében mélyítést, az ültetést megelõzõ évben - különösen gyengébb minõségû altalaj esetén - ne alkalmazzunk. Öntözött területen hamarább kialakul az eketalp betegség, ezért ott gyakrabban van szükség mélyítõ mûvelésre.

Az õszi szántást, a téli csapadék jobb befogadása érdekében, nem zárjuk le (!), azonban van néhány kivételes eset. Ilyennek számítanak:

- kora tavaszi, aprómagvú zöldségfélék vetése,

- korán – szeptemberben - elvégzett forgatás,

- termõ szikes talajok szántása,

- ágyásos és bakhátas termesztés, ahol már õsszel megkezdik a profilírozást.

A szántást törekedjünk mindig õsszel elvégezni, de van azonban néhány kivétel. Ilyennek számít, ha az õszi vetések kifagynak (pl. õszi gabonák), ha õsszel túl korán lefagyott a talaj, vagy a sok csapadék miatt õsszel nem lehet a talajra menni. Tavasszal szoktunk szántani az áttelelõ, korán lekerülõ zöldségfélék után is. A tavaszi szántással kapcsolatban két fontos szabályt kell megjegyezni:

1. A tavaszi szántást mindig sekélyebben kell végezni, mint az õszit, kb. 15 – 20 cm-es mélységben.

2. A szántás után a területet azonnal le kell zárni, ezért célszerû az ekével egy menetben fogasboronát is járat

A zöldségtermesztésben a talajmûvelés másik gyenge láncszeme a magágyelõkészítés. A rohamosan emelkedõ vetõmag árak ellensúlyozásának egyik kézenfekvõ módja a kelési százalék javítása lenne, a jelenlegi nagyon rossz, esetenként csak 40 - 50 %-os arány jelentõsmértékû emelése lenne szükséges. Az aprómorzsás, ülepedett, sima felszínû magágyban a gyomirtó szerek hatékonysága is jobb, kevesebb a nem kívánatos, káros mellékhatás.

A magágyelõkészítés során gyakran elkövetett hiba, hogy a vetést megelõzõ porhanyítást túl mélyen végzik a gazdák. Ez két ok miatt is káros, egyrészt a csírázás szempontjából kritikus talajfelszín kiszárad, másrészt a fellazított talajban (nem kellõen ülepedett talajban) a mag laza, üreges rétegbe kerül, ahol nem tud megfelelõ mértékben a csírázást biztosító, nedves talajszemcsékkel érintkezni. Ennek következtében, a gondos vetõágy készítés ellenére is, gyenge lesz a csírázás.

Káliumformák hatása a termésmennyiségre és a termésminõségre a zöldségtermesztésben

Sajnos az elmúlt 15 évben agrokémia szempontból ún. talajzsaroló gazdálkodást folytatunk, ami azt jelenti, hogy a terméssel több tápanyagot vonunk ki a talajból, mint amennyit szerves trágyák és mûtrágyák formájában visszajuttatunk. Viszonylag nitrogénbõl még elfogadható a mûtrágyázás mérlege, bár ott is meglehetõsen kedvezõtlen, de káliumból és foszforból alig használnak a gazdák mûtrágyát, a szerves trágya pedig többnyire csak a nagyon intenzív kultúrák alá jut.

Bár talajaink általában káliummal jól ellátottak – ez adódik a káliumban gazdag ásványokból – mégis a nagy káliumigényû kertészeti növényeket célszerû káliumtrágyázásban részesíteni annak érdekében, hogy termõképességük de mindenek elõtt a termésminõségük kielégítõ legyen. Az is ismert, hogy a káliummal jól ellátott növények betegség-ellenálló képessége, szárazság- és hidegtûrõ képessége jobb, íze, cukortartalma, színminõsége kellemesebb, kedvezõbb.

A kálium kezdeti hiánya csak a növekedést gátolja, de fokozódásával a növény vízgazdálkodásában is zavart okoz (hamarabb hervad a növény, a déli órákban jobban kókad). A leveleken a káliumhiányt elsõként az ér közötti szövetek sárgulása jelzi, amely mindig a levél hegyénél kezdõdik és a levél széle mentén halad a levélnyél irányába. A káliumhiány esetén a fõerek mentén a szövetek élénk zöldek maradnak még akkor is, amikor a levélen már nagyobb kiterjedésû nekrotikus foltok képzõdtek. A káliumhiányban szenvedõ növény csúcsi növekedése leáll, az uborkán és a paradicsomon kevés oldalhajtás képzõdik, a paprika az ültetést követõen nem bokrosodik, elõfordul, hogy a tenyészõcsúcs teljesen elpusztul. A növény érzékenyebb lesz a betegségekre, csökken a hidegtûrõ képessége. A káliummal bõségesen ellátott paradicsomnak jobb a színesedése, gyorsabb az érése, a zöldtalpasságra és zöldfoltosságra hajlamos fajtákon kialakulnak a jellegzetes színanyag-betegségek. A termesztésben a paprikán, a paradicsomon, az uborkán elõforduló káliumhiány tünete, kissé emlékeztet néhány gyomirtó szer okozta színelváltozásra is. Ezektõl általában abban különböztethetõ meg, hogy a káliumhiány klorózisa mindig az alsó leveleken jelenik meg elõször, szemben a herbicidek okozta kórképpel, amely rendszerint a fiatalabb növényi részeken vált ki elõször színelváltozást.

A kálium túladagolás elsõsorban sókártétel formájában nyilvánul meg, de az is elõfordulhat, hogy a konkurens ionok - magnézium, kalcium, bór, cink, mangán - hiánytünetét váltja ki (ionantagonizmus).

A kálium a talajban gyorsabban mozog mint a foszfor, de jobban kötõdik a talajszemcsékhez mint a nitrogén. Ebbõl adódóan lazább talajon pl. homokon vagy hosszabb tenyészidejû növények esetében (pl. paprika, tárolási káposztafélék, paradicsom, stb.), célszerû megosztva adni. A kisebb káliumigényû, rövidebb tenyészidejû zöldségfélék alá (pl. hónapos retek, fejes saláta, zöldhagyma, spenót, korai burgonya, cékla stb.) egyszerre juttassuk ki.

A káliumtrágyák megosztásánál a következõ szabály betartását javasoljuk a zöldségfélék esetében. Nagy káliumadag esetén, magas káliumigényû növényeknek – fõleg homokon – 50%-át õsszel alaptrágya formájában az õszi mélymûvelés alkalmával adjuk, a maradékot megosztva indító- és fejtrágyaként (25 – 25%) lehet kiszórni. A rövid tenyészidejû fajoknál csak alaptrágyának (100%), esetleg két részre megosztva alap- és indító-trágyának adjuk. (Ekkor a szükséges káliumadagot 70 – 80 ill. 20 – 30 %-os arányban osszuk meg).

A kálium nagyobb mennyiségben perzselõ hatású, súlyos esetben a túladagolás a növények pusztulását is okozhatja, ezért a kiszórásánál körültekintõen kell eljárni. Ha alacsony a talaj káliumtartalma és sok mûtrágyát kellene kijuttatni, akkor többször, de kisebb adagot használjunk Alaptrágyának 20 – 30 g/m2 K2O (200 – 300 kg/ha) hatóanyagnak megfelelõ mûtrágya mennyiséget, indítótrágyának és fejtrágyának 10 – 15 g/m2 –nél azaz (100 – 150 kg/ha) hatóanyagnál többet alkalmanként ne adjunk. Az alsóbb értékek a túltrágyázásra érzékenyebb fajokra (pl. saláta, fehér- termésû paprika, uborka) a nagyobbak a kevésbé érzékenyekre vonatkoznak. A kiszórandó kálium adagot a talaj tápanyagtartalma, a növény és a termesztési mód ismerete nélkül nem lehet pontosan meghatározni. Közepes tápanyag-ellátottságú talajon az 1-es táblázatban megadott káliumadagokkal számolhatunk.

Ha szerves trágyát is használunk, akkor a kiszórásra kerülõ mûtrágya adagból, le kell vonni a szerves trágya káliumtartalmát, ami egyes esetekben számottevõ mennyiség lehet (pl. baromfi- és sertéstrágya esetében 0,4 – 0,6 % azaz megfelel 1 – 2 dkg/m2 mennyiségû mûtrágyának.

Anyagi okokból és a zöldségfélékre gyakorolt hatásukból adódóan nagyon fontos a káliummûtrágyák helyes megválasztása. A kereskedelemben alapvetõen háromféle káliumtrágya kapható: nitrát, szulfát és klorid típusú.

Klorid típusú mûtrágyák: 40 ill.60 %-os kálisó; Kamex; és a legtöbb összetett mûtrágya.

Szulfát típusú mûtrágyák: 50 %-os kálisó vagy kénsavas káli, Patentkáli, HydroComplexTM. stb.

Nitrát típusú mûtrágyák: Káliumnitrát, Multi-K, Krista-K, hamuzsír.

A zöldségfélék – kivéve a gyökérzöldségeket – klorid érzékenyek, ezért a szulfátokat és a nitrát típusúakat kell elõnybe részesíteni. Õsszel alaptrágyának, és tavasszal vetés vagy az ültetés elõtt indítótrágyának az olcsóbb, de kevésbé jól oldódó szulfátokat, fejtrágyának a vízben tökéletesen oldódó, és a növények által gyorsan felvehetõ nitrátokat adjuk. A hajtatásban, ahol a téli fényszegény hónapokban a növények érzékenysége a toxikus anyagok iránt különösen nagy, csak nitrát vagy szulfát trágyákat szabad használni.

cellspacing="0">

<tr

valign="top">

<font

size="2">Növényfaj:

<font

size="2">Termés (t/ha)

<font

size="2">Káliumigény (K2O kg/ha)

Paradicsom

30 – 50

200 – 300

Paprika

15 – 25

105 – 175

<font

size="2">Zöldborsó

<font

size="2">4-6

90 – 135

Zöldbab

10 – 14

200 .- 280

Uborka

30 – 40

90 – 120

Dinnye

20 – 30

190 – 280

Sárgarépa

40 – 50

240 – 300

Petrezselyem

10 – 20

80 – 160

Cékla

10 – 20

80 – 160

Zeller

20 – 30

130 – 195

Retek

10 – 20

80 – 160

Fejes saláta

15 – 25

90 – 150

vörösagyma

15 – 25

70 – 120

Fokhagyma

10 – 20

70 – 140

Karfiol

15 – 25

130 – 220

Fejes káposzta

60 – 70

120 – 280

A talajtakarás jelentõsége a zöldségtermesztésben

A mulcsozás, vagy ahogy nálunk gyakrabban emlegetik a talajtakarás, egyre több zöldségnövénynél, de más kertészeti kultúrákban is (pl. szõlõtermesztés, szamócatermesztés, faiskolai termesztés, stb.) sikeresen alkalmazott termesztés technológiai eljárás. Számos olyan elõnye van, amely miatt egyre nagyobb felületen, egyre nagyobb számú növénynél alkalmazzák, ezek a következõk:

- Nagymértékben csökkentik a talaj párologtatását, ezért kevesebbet kell öntözni. Így lehetõség nyílik az egyre drágább öntözõvízzel takarékoskodni.

- A mûanyag talajtakaró fóliák használata során kisebb a hajtatásban, a fóliák alatti páratartalom, így kisebb a gomba és baktériumos betegségek fellépésének a veszélye.

- A talajtakarók megakadályozzák a gyomosodást, így nincs szükség a gyomirtó- szerek használatára.

- Színétõl függõen kisebb-nagyobb mértékben melegíti a talajt, ezáltal a primõröknél fokozza a koraiságot.

- Csökkenti a tápanyag kimosódást ill. védi a talajt a hirtelen, nagyadagú esõzésektõl. Ezáltal javítja a tápanyagok hasznosulását.

- Meggátolja a talaj felcsapódását, ezzel tisztábban tartható és tisztán szedhetõ a termés.

- Az esõzés és öntözés alkalmával felcsapódó, talajon élõ betegségektõl megvédi a növényt (pl. baktériumos fertõzések).

Vannak egészen speciális takaróanyagok, amelyek használata más elõnyökkel is jár. Így például a kétszínû, ún. reflektív fóliák, amelyeknek egyik oldala sötét - ez a gyomosodást megakadályozza -, a másik oldala fehér - ami visszaveri a fényt -, ezzel a téli fényszegény hónapokban javítja az üvegházakban a fényviszonyokat (jobb terméskötés, korábbi érés). /Az átlátszó fóliák talajtakarásra alkalmatlanok, mert a meleg és a fény hatására a gyomok különösen erõteljesen fejlõdnek alattuk, olyan mértékben, hogy képesek a fóliát megemelni./

A hagyományosnak számító 0,04 mm vastag talajtakaró fóliák mellet megjelentek a szuper vékony takaróanyagok is, a 0,02 mm vastagságú átlátszó és áttetszõ színes talajtakarók, valamint az áttetszõ vörös és a füstszínû fóliák. A világosabb talajtakarók nagy elõnye, hogy jobban melegítik a talajt (esetenként 3-5 0C hõkülönbség is mérhetõ hatásukra), míg a fekete és sötétebb füstszínûek ugyan kevésbé melegítik a gyökérközeget, de jobban védenek a gyomosodás ellen. Kétségtelen, hogy a mûanyagipar fejõdésével egyre korszerûbb, jobb minõségû és speciális igényeket is kielégítõ talajtakaró fóliák kerülnek a termesztésbe, amelyek egészen új lehetõségeket nyitnak a kertészek elõtt.

Vannak mesterségesen elõállított, mûanyag termékek (pl. fóliák) és természetes alapanyagú takarók (mulcsok). Ez utóbbiak elõnye, hogy felhasználás után sem képeznek környezetszennyezõ anyagot, teljesen környezetbarátok. Ilyen a kertészeti termesztésben a támrendszeres paradicsomnál és uborkánál jól bevált szalma és törek, de megemlíthetõ az üvegházi termesztésben széles körben alkalmazott fakéreg törmelék, továbbá a fûrészpor, a durva szerkezetû, darálatlan tõzeg, továbbá a különféle papíranyagok.

A szerves anyag tartalmú talajtakarók elõnye, hogy a páraigényes növények számára kedvezõ mikroklímát biztosítanak, az öntözés után a levegõ páratartalmát magasan tartják (szabadföldi uborkatermesztés) ami a mi száraz klímák esetében különösen elõnyös. Az sem elhanyagolható szempont a megválasztásuknál, hogy bemunkálásuk alkalmával sok szerves anyag kerül a talajba, ami kezdetben javítja a talajszerkezetét, késõbb, a lebomlás után jelentõs mennyiségû növényi tápanyagként is szolgál.

Ugyanakkor van a talajtakarásnak néhány hátránya is, amivel a felhasználóknak tisztában kell lenni. Ilyen a talajtakaró fóliák esetében a fokozódó fagyveszély. Tavasszal, különösen a hajtatásban a napsütés hatására a talaj felmelegszik, mint egy „kályha” tartja a meleget, ezáltal éjjel és hajnalban „fûti” a környezetét. Ha a talajt fóliával letakarom, nem tud felmelegedni, így elesünk a talaj fajhõjének hasznosulásától. Ennek különösen a fûtés nélküli hajtatásban lehet komoly következménye, ahol növények számára kedvezõ hõmérsékletet fûtéssel nem tudojuk pótolni.

A szerves anyagot (cellulózt) tartalmazó mulcsok talajba munkálásánál számolni kell az ún. pentozánhatással. Ez akkor következik be, ha túl sok cellulóz van a talajba. A talajban élõ mikroorganizmusok, hogy a cellulózt le tudják bontani, el kell, hogy szaporodjanak. Ehhez pedig sok nitrogénre van szükségük, amit képesek a növények elõl is elvonni. Ilyenkor a termesztett zöldségféléknek a levélzete kisárgul, növekedésük leáll, elrúgják a virágokat és a terméseket. A növény a jellegzetes nitrogénhiány tüneteit mutatja. Ha a mulcsanyag beforgatásakor nagyobb mennyiségû nitrogént dolgozunk a talajba – ez függ a mulcstól és annak mennyiségétõl – akkor a pentozánhatás káros következményeit megelõzhetjük.

További hátránya a szalmás, fakérges és törekes talajtakarásnak, hogy télen az ilyen anyagba behúzódnak a különféle rágcsálók, amelyek az öntözõcsövekben, de magukban a növényekben is igen komoly károkat tudnak tenni.

A takarásnál az ún. „szalagos módszerrel” húzzuk ki a talajtakaró fóliát, ami azt jelenti, hogy nem a fóliát terítjük le elõször, és azon vágunk lyukakat, hanem a megfelelõ szélességre vágott fóliát fektetünk a kiültetett növények közé. A fóliát már a hengeren megfelelõ szélességûre vágjuk, arra nagyon ügyelve, hogy a növénysornál mindig 5-10 cm-rel szélesebb legyen Ellentétben a bordákra feszített palást fóliával, csak lazán helyezünk a talajra, hagyjuk, hogy sok ráncot vessen. Ha a ráncok a sorokra merõlegesen helyezkednek el, akkor jól csináltuk a takarást, ha a ráncok párhuzamosak a sorokkal, akkor túl van feszítve a fólia. Ennek következtében hamarább fog elszakadni, és a borítás sem lesz megfelelõ, a növénysorok mentén elõbb-utóbb a talaj fedetlen marad. A talajtakarót földdel rögzítjük. A sorok végén és a növények között 0,5 méterenként földet dobunk a fólia szélére. Hogy a nedvesség az öntözések alkalmával átszivároghasson a talajtakarón, még a tekercsen a fóliát sûrûn átszurkáljuk. Inkább több, de apróbb lyukat (hasítékot) készítsünk, mert a nagyobb lyukakon a gyomok kibújnak. Erre a mûveletre szükség lehet a leterítés után is ott, ahol szemmel láthatóan a víz nem tud a fóliáról elszivárogni. A gondosan kezelt talajtakaró fóliák, amelyeket a szezon után letakarítanak, télre gondosan összehajtogatnak, és tavasszal óvatosan helyezik a talajra, akár 3-5 évig is használhatók.

Dr. Terbe István