MENÜ

Agrár Fejlesztési Hitelprogram

Oldalszám: 8
Dr. Novák László 2014.06.10.

2005. március 10. napján megszületett az a kormányrendelet, amely rögzíti az Agrár Fejlesztési Hitelprogram kereteit, mára pedig már rendelkezésre áll az általános feltételeket tartalmazó tájékoztató anyag.

Cikkünkben a jelenlegi ismereteink alapján szeretnénk néhány szót ejteni a hitelkonstrukcióról.

A hitelprogramot a Kormány a Magyar Fejlesztési Banknál rendelkezésre álló mintegy 40 milliárd forint összegû forrásra alapozza. Az igénybevevõk köre a mikro, kis- és középvállalkozásokra és a termelõi szervezõdésekre terjed ki.

 

A hitelek

1.  a mezõgazdasági termékek tárolását, a termelés fejlesztését szolgáló beruházások (különösen az állattenyésztést, növénytermesztést és kertészetet szolgáló építési beruházások, új erõ- és munkagép; technológiai és informatikai fejlesztések, ültetvénytelepítési, öntözési, valamint meliorációs beruházások) továbbá a meglévõ létesítmények korszerûsítése,

2.  a mezõgazdasági termelõk által megvalósítandó, a saját termelésû termékek feldolgozását, forgalmazását célzó beruházások (kivéve a tejet és a tejtermékeket utánzó vagy helyettesítõ termékek, illetve a cukor ágazatban végzett feldolgozási és forgalmazási tevékenységek),

3.  a fiatal mezõgazdasági termelõk tevékenységének megkezdéséhez szükséges beruházások céljaira használhatók fel.

Az 1. pontban meghatározott fejlesztési hitelek összege pályázónként 5-400 millió forint, termelõi szervezõdések esetében pedig 5–750 millió forint lehet. A saját termelésû termékek feldolgozását célzó beruházások mögé kapcsolható hitelek maximális értéke 300 millió forintban került rögzítésre. A fiatal mezõgazdasági termelõk hiteleinek volumene ennél sokkal kisebb, maximum 50 millió forint lehet majd. A hitelek folyósítására forintban kerül sor, kamatszintje azonban az EURIBOR-hoz kötött. Mértéke az 1. és 2. pontban megjelölt hitelek esetében három havi EURIBOR +4% (ez nagyságrendileg 6,2%-ot tesz ki), a 3. pontban megjelölt fejlesztési hitel esetében három havi EURIBOR+3,75%. A finanszírozó pénzintézet a kamaton felül csupán az üzletszabályzatának megfelelõ rendelkezésre tartási jutalékot, késedelmi kamatot és a követelés érvényesítésével kapcsolatos költségeket számolhatja fel. A hitelprogram keretében felvett hitelekhez kezességvállaló intézmények által nyújtott kezességvállalás is kapcsolható. A kérhetõ türelmi idõ mértéke maximum 2 év. Nem szabad megfeledkezni a saját erõ nagyságáról, amely az 1. és 2. esetben a nettó beruházás 20%-a, fiatal agrárvállalkozói hitel esetében pedig a nettó bekerülési érték 15%-a.

A termelés fejlesztését szolgáló beruházások közé sorolandók a kormányrendelet szerint a Nemzeti Fejlesztési Terv Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: AVOP), valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) céljai is. Röviden ez annyit tesz, hogy kamattámogatott hiteleket vehetünk fel a pályázatos úton, vissza nem térítendõ támogatásban részesülõ fejlesztések megvalósításához. Ez egy új elem az agrártámogatások rendszerében. Egyetlen aprócska fék van jelenleg, nevezetesen az, hogy az AVOP fejlesztési jogcímei felfüggesztésre kerültek, tehát újraindításukig a lehetõség nem kihasználható. Sõt ehhez még Brüsszel hozzájárulására is szükség lesz.

A konstrukció bonyolításában részt vállaló pénzintézetek köre jelenleg még nem végleges, összetétele várhatóan hasonló lesz az Európa Terv Agrár Hiteléhez.

A kereskedelmi bankok 50 millió forintig fognak ügyleteket bonyolítani. Ennél nagyobb összeg esetén a hitelezésbe a Magyar Fejlesztési Bank fiókhálózata is bekapcsolódik. Fontos tudni, hogy a hitelintézetek csak olyan hitelkérelmeket fogadhatnak be, amelyeket a beruházás helye szerint területileg illetékes Földmûvelésügyi Hivatal elõzetesen nyilvántartásba vett, és ezt a tényt, valamint a hitelcéloknak való megfelelést, a beérkezést követõ 15 napon belül a hitelkérelmen igazolja. A kérelem ügyintézése tehát most sem a bankoknál fog kezdõdni!

 

Dr. Novák László, vezetõ szaktanácsadó

UNIVER-PENTA Társaság

9200 Mosonmagyaróvár, Kossuth u. 99.

Telefon/fax: 96/213-788

 E-mail: info@eurofarm.hu