MENÜ

A takarmányipar helyzete Magyarországon 2005-ben

Oldalszám: 86
Gergácz Zoltán 2014.06.06.

A tavalyihoz képest nem sokat változott a 2005 májusában a magyar állattenyésztésrõl és takarmányiparról festett kép, de mitõl is lenne más!


 

„Az elmúlt egy év során tovább tartott a szarvasmarha-állomány csökkenése. Jelentõsen – 17, illetve 13 százalékkal – csökkent a sertések és a tyúkfélék száma. A jelentõsebb állatfajok közül egyedül a juhállomány nõtt.



A szarvasmarha-állomány 2004. december 1-jén 723 ezer volt, 16 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Augusztus 1-je óta a csökkenés 5 ezer. A tehénállomány (345 ezer) egy év alatt 5 ezerrel csökkent, a négy hónappal korábbi összeíráshoz képest 3 ezerrel nõtt.



A sertések száma a 4,1 milliót sem érte el decemberben, az állomány nagysága az egy évvel korábbinál 854 ezerrel kisebb. A 2004. augusztus 1-jei összeírás óta az állomány 323 ezerrel fogyott. Az anyakocák száma 300 ezer alá csökkent (296 ezer), egy év alatt 31 ezerrel, augusztus 1-je óta 8 ezerrel lett kevesebb.



A juhállomány közel 1,4 millió volt december elején, egy év alatt 101 ezerrel, augusztus 1-je óta 23 ezerrel gyarapodott. Egy év alatt az anyajuhok száma 132 ezerrel, 1 millió 88 ezerre nõtt.



A lóállomány 67 ezer, 5 ezerrel több, mint egy évvel korábban.



A tyúkfélék állománya 32,8 millió, 4,7 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál. A 2004. augusztus 1-jei összeíráshoz képest az állomány nagysága 8,7 millióval kisebb. A tojóállomány az egy évvel korábbihoz képest 841 ezerrel kevesebb, négy hónap alatt 627 ezerrel nõtt, számuk december 1-jén 15,4 millió volt.



A libaállomány 2,1 millió, 674 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál. A kacsaállomány (2,8 millió) 88 ezerrel több, a pulykaállomány (3,6 millió) 664 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.” (Forrás: KSH Állatállomány 2004. december 1.)



A sertés- és szarvasmarha-állomány létszáma lassan a II. világháború utáni szintre csökkent. Az átvonuló német, orosz szárazföldi csapatok, a bombázásokat lebonyolító brit és amerikai légierõ sem tudott olyan kárt okozni a magyar állatlétszámban, mint az elmúlt 15 év „szakmai munkája”.



A takarmányágazat eredményességét döntõen befolyásoló két nagy abrakfogyasztó ágazat – sertés, baromfi – piaci pozíciói a tavaly elért „mélységeket” – a sertéságazat átmeneti javulását követõen – 2005-ben túlszárnyalni látszanak. A legrosszabb helyzetben a sertéstartók vannak. Annak ellenére, hogy a világ sertéshús termelése emelkedett és az Európai Unióé szintén, a magyar vágásszám 14,3%-kal csökkent. Két veszteséges év után a termelõk tartalékai kifogytak, elmaradt beruházásaik miatt elöregedett eszközállományuk tovább rontja hatékonyságukat, s ezáltal versenyképességüket. A jelenlegi sertéslétszám már nem elég az ország belsõ fogyasztásának fedezésére. Folyamatosan – egyre növekvõ mértékben – hozzák az élõ állatokat a magyar vágóhidakra Európa számos országából. A feldolgozói oldalon nagyon gyors koncentráció figyelhetõ meg, ami megfelelõ tõkeellátottsággal párosulva számos régió állattartójának elõnyös lehet.



A baromfipiacra továbbra is a legjobb jelzõ, hogy kaotikus. A viziszárnyas ágazatban önkorlátozást alkalmazva próbálták javítani piaci pozíciójukat a feldolgozók. Ennek eredménye talán a májpiacon pozitív volt, a pecsenye kacsa és liba vonatkozásában azonban ez már nem mondható el.

A pulykafeldolgozás piaci szereplõi átrendezõdtek, több cég döntött a vágás abbahagyása mellett, míg egy új szereplõ megjelenése, hárompólusúvá tette a piacot. Az elmúlt félévben visszaesett vágásszám 2005 második félévében emelkedhet, de a késztermék eladásának nehézségei lefékezhetik a növekedést.



Brojler! Megmagyarázhatatlan folyamatok zajlanak (legalábbis a kívülálló halandók számára). Folyamatosan csökkenõ átvételi árak mellett, állandósult a napos hiány. Folyamatosan termelt veszteség mellett újabb és újabb telepítések mellett döntenek a termelõk. A nagy áruházláncok árletaposó magatartása itt a legnyomasztóbb, ezt a magyar feldolgozók is úgy próbálják kivédeni, hogy feldolgozott (panírozott, töltött stb.) termékeikbe brazil és távol-keleti húspépet dolgoznak be. Az ágazatban a koncentrációnak egyelõre nyomát sem látjuk, kiesett a piacról a Hajdú-Bét és a Bábolna Rt., de a „kisebbek” átvették a termelésüket és áraikkal ölik egymást tovább, megkönnyítve a nagy áruházláncok beszerzõinek dolgát. Általánossá vált a körbetartozás, a kiszámíthatatlan piaci magatartás. Tavaly év elején a brojler szövetség egy prominense úgy nyilatkozott, a legfõbb gond a takarmányosok „nyereség éhsége”. Természetesen az óriási konkurenciaharcban ez már akkor sem volt igaz, a másik kérdés mit tett volna az ágazat, ha valami csoda folytán valamennyi takarmánygyártó bejelenti; holnaptól minden kiszállított táp árát 5 napra ki kell fizetni…!? Kihullottak volna a piacról azok a szereplõk, akiknek már 10 évvel ezelõtt meg kellett volna ezt tenni.



A tejelõ szarvasmarhatartás is komoly vérveszteséget szenvedett el az elmúlt évben. A 2003. évi aszály nyomán a takarmányok ára jelentõsen emelkedett, ami egy évig nyomta az ágazatot akkor, amikor a tej átvételi ára esetenként 10 forinttal csökkent. Ahol jelentõs beruházásokat hajtottak végre, ott a megnövekedett amortizációs költségek, hitelkamatok tovább növelték a veszteségeket. Jelentõs a tejtemékek, illetve az annak nevezett „mûanyag” áruk importja. Az egy fõre esõ magyar tejtermék fogyasztás már eléri a banánköztársaságok szintjét, az utolsók közt kullogva Európában.



Az eredmény; tovább csökkent az országban felhasznált keveréktakarmányok mennyisége (1. ábra), az adatok megbízhatóságában nem következett be pozitív változás tavaly óta (az adatszolgáltatási fegyelem nem javult).



Az állatállomány csökkenése természetesen tovább élezte a konkurenciaharcot a takarmánypiacon. A folyamatos költségcsökkentési kényszer (a takarmányok költsége, állatfajtól függõen az összes költség 40–80%-a közt mozog) az árak folyamatos esését hozta. Néhány takarmánygyártó értékesítési kényszerbe kerülve önköltség alatti eladásokat is felvállalt. Abban bíznak ezek a kollégák, hogy valami csoda folytán fel tudják emelni áraikat néhány hónap múlva. Kedvezõtlen tendencia a szakmaiatlanság térnyerése. A piac nagyúr, igényeit ki kell elégíteni, de ez a „mit lehet még kivenni a termékbõl büntetlenül” hozzáállás nem jó irányba viszi a magyar állattenyésztést. Csendben jegyzem meg, büntetlenül már semmit! Belátható, nincs már akkora eltérés nyereségtartalom és hatékonyság tekintetében a takarmánypiaci szereplõk között, hogy amit egyik gyártó 100 forintért ad, ugyanazt egy másik ötvenért. Érdemes elgondolkodni; ez biztosan ugyanaz…???






A feldolgozóipari koncentrációt némi fáziskéséssel biztosan követni fogja a takarmánygyártók koncentrációja. Néhány kisebb cég felvásárlása már megtörtént, a folyamat felgyorsulása várható a következõ évben. Az ország takarmánygyártó kapacitása már csak 40% körül van kihasználva, ebben javulnia kell az ágazatnak.



2004. májusában csatlakoztunk az Európai Unióhoz. A kezdeti eufória mostanra keserû kijózanodássá vált az állattenyésztés számára. Némi iróniával a jó hír; vége a háborúnak, a rossz; vesztettünk. Legalábbis az elsõ csatákban. Gyorsan világossá vált, minden ország elsõsorban saját termelõit védi, s ez természetesnek is tekinthetõ. A magyar hatóságok viszont elhatározták, csillagos ötösre fognak vizsgázni az EU elõtt, nem érdekes, hogy ehhez hány magyar vállalkozást kell eltaposni. Polipként tekerednek rá az amúgy is fuldokló, állattenyésztéssel, takarmányozással és állatitermék-feldolgozással legálisan foglalkozó cégekre. Természetesen nem lehet kérdés például a környezetvédelmi elõírások betartásának szükségessége és a humán környezet védelme mindenáron. Számos esetben a józan együttgondolkodás hamar megtalálhatta volna a megoldást, a nagyon sokba kerülõ – telepbezárásokat eredményezõ – ostorcsattogtatás helyett. A segítség, a tanácsadás, az „oldjuk meg a problémákat együtt, hisz egy hajóban evezünk” szemléletnek (amelyet Dániában, Hollandiában, Franciaországban – és valószínûleg másutt is – gyakran megfigyelhettünk) itthon nyomát sem látjuk. Fontos, hogy mindkét oldalon szakmájukat magas szinten értõ, az elõírásokat pontosan ismerõ kollégák üljenek az asztal két oldalán.



Talán feltûnik a tisztelt olvasónak az egyik elõzõ mondatban, a legális szó. A baromfitermékek piacán 25–30%, a sertés termékek piacán 20–25%-ra becsülik a szürke és fekete vágóhidak arányát. Kinek áll érdekében fenntartani ezt a számla nélküli, állatorvosi és egyéb ellenõrzés nélküli „ágazatot”? Hova kerülnek ezek a termékek?



Azok a feldolgozók, akik a csatlakozás elõtt is szállítottak európai piacokra igazolhatják, a szigorú elõírások, azok ellenõrzése semmit nem enyhült a csatlakozás után. A változás csak az, a magyar határon szalutálnak minden beérkezõ szemétnek (elnézést kérek a valóban minõségi élelmiszert szállító importõröktõl). Az elmúlt néhány hónap botrányai – toxin, sonka, növényvédõszer-maradvány, csak amirõl tudunk – igazolhatják, nem légbõl kapott vádaskodásról van szó. A vásárló háziasszony nem tudja megvédeni magát és családját e károsító élelmiszerektõl, befizetett adója fejében úgy hiszi, ezt hatóságaink megteszik helyette. A belsõ piac védelme is mindjárt hatékonyabban mûködne, ha ugyanazokat a szabályokat, elõírásokat megkövetelnénk, amiket ellenirányú szállításokkor tõlünk is elvárnak. Semmivel sem kellene többet! Egy példa. Az országba érkezõ élõ sertést szállító holland, dán, spanyol kamionok három sofõrrel érkeznek. A tachográfokat bárhol ellenõrizhetik útközben, és ellenõrzik is. Az EU-ban érvényben van egy szigorú állatvédelmi törvény, ami pontosan leírja az élõ állatok szállíthatóságának idejét és körülményeit. A kérdést már ismerik! Kinek áll érdekében szemet hunyni e paragrafusok felett?



A növénytermesztés egyre nehezedõ helyzete az állattenyésztésben tapasztalható negatív folyamatok, illetve a megelõzõ év rekordtermésének tovább gyûrûzése. Megszûnt az állattenyésztés és növénytermesztés egymást kiegyensúlyozó szerepe.



A 2003. évi aszály nyomán, engedve a gabona-lobbi nyomásának, a kormány kiengedte az országból az akkor jó áron eladható takarmánynak valót (nem tette ezt meg Szlovákia, Csehország és Lengyelország, s mégis velünk együtt csatlakoztak az EU-hoz!). A hazai takarmányok árának rohamos emelkedését, s az állattenyésztés további leépülését eredményezte a „nagyszerû” döntés-sorozat. Ezután következett a 2004. évi rekordtermés, a döbbenettel együtt! Eladnák a gabonát belföldön, de már nincs ami megegye; szállítanák külföldre, de nem kell, ott is van elég, ráadásul olcsóbban; tároljuk le, de nincs elég tároló. Majd az EU intervenciós rendszere megoldja a problémát. Kiderült, ezt a rendszert nem ilyen mértékû túltermelés levezetésére találták ki, a történet visszaért, az országon belül kellene megoldást találni. Építsünk raktárakat s egy év gondjait eltolhatjuk, akár öt évre. Takarmányozással foglalkozó szakemberek a megmondhatói, az új termés érkezésekor már az ótermésû gabonát sem szeretjük, nem a négy vagy öt éveset. A tárolás során mindig van beltartalom romlás – élõ anyagról van szó – fennáll a veszélye a mikotoxin fertõzöttség emelkedésének, rovarkártevõk megjelenésének, rágcsálók, vadmadarak behatolásának az általuk terjesztett betegségekkel együtt. Van technológia a fenti kockázatok kivédésére, például a hûtve tárolók, de áruk miatt nem valószínû a tömegessé válásuk. Nem tettünk említést arról, ki fogja megfizetni a hosszú tárolási idõ többletköltségeit. Csak nem az állattenyésztés?!



Bármelyik ujjunkat harapjuk, már sokba kerül 15 év hibáit megpróbálni orvosolni. Az állattenyésztés támogatása rendre célt téveszt. A gazdatüntetések lezárásakor meghirdetett támogatások nyomán, már következõ héten a feldolgozók (brojler, sertés, tej) csökkentették felvásárlási áraikat. Igaz, a pénz így is az ágazatokban marad. Nem elég az állattartás támogatása, miközben a feldolgozók hûtõiben halmozódnak az eladatlan készletek.



Az sem tartható sokáig, hogy az állattenyésztési ágazat legfõbb pénzügyi finanszírozói a takarmányt gyártó cégek.



Termékpályák támogatásában kellene gondolkodni. Ki kellene találni mit, és hol lehet eladni a világ piacain, és annak termelését ösztönözni. Még mindig a halért tüntetnek, nem a horgászbotért, esetleg a halfogás mûvészetének elsajátításáért.



Mindeközben fogynak a falvakban a munkahelyek, megy össze a magyar mezõgazdaság, ami nem kizárólag a mezõgazdaságban dolgozó és abból megélni próbáló rétegeket érinti. Az idekapcsolódó ágazatok, szolgáltatók körének megélhetését is veszélyezteti (technológiát forgalmazó-szervizelõ, állategészségügyben, laboratóriumokban dolgozó, szakemberképzéssel foglalkozó iskolák, élõállatot-, készterméket-, takarmányt elõállító, forgalmazó és fuvarozó stb. cégek).



Mi változott az állattenyésztésben egy év alatt? Tendenciájában semmi. Mi változott az állattenyésztésben az elmúlt 15 évben; egyre kevesebben lettünk!

Tisztelt olvasó tõlem már ne várjanak prognózist a jövõre nézve, látnoki képességekkel nem rendelkezem…