MENÜ

Rendkívüli szakmai nap Döbröközön

Oldalszám: 120
2014.04.29.

Június elején mutatta be az érdeklõdõknek a Stallprofi Magyarország Kft. és a Döbröközi „Zöldmezõ” Szövetkezet a 4 hónap alatt felépített, 168 férõhelyes fiaztatót.
A gondos elõkészítésnek köszönhetõen az ország minden pontjáról érkeztek érdeklõdõk a Dombóvár melletti faluba, Döbröközbe.

A rendezvényt a szövetkezet székházában Szabó István elnök nyitotta meg. Köszöntõjében elmondta, hogy a több, mint 4000 ha-on gazdálkodó szövetkezet sertéstenyésztéssel, juhászattal és baromfineveléssel foglalkozik. Aggályát fejezte ki a Magyarországon meghatározóvá vált növénytermesztés miatt, ezért is döntöttek úgy, hogy ezzel a zöldmezõs beruházással hosszú távon elkötelezik magukat a sertéstenyésztés megtartása mellett.

A szót Zámbó István elnökhelyettes, a „Zöldmezõ” Szövetkezet fõállattenyésztõje vette át. Képeken mutatta be a régi szerfás fiaztató épületeket, ahol az almos tartás komoly higiéniai és munkaerõ problémákat vetett fel. Az istállók felújítása értelmetlen lett volna, ezért építettek a 600 kocás telepnek egy korszerû, 168 férõhelyes modern épületet.

Mielõtt Streitmann György, a generálkivitelezést végzõ Stallprofi Magyarország Kft. ügyvezetõje a különleges létesítményt bemutatta volna, röviden visszaemlékezett a Stallprofi idáig ívelõ munkásságára. A szakmában szokatlan nagyságú mérnökgárdával dolgozó vállalkozás a sertéstartás valamennyi területén sikeres beruházásokat hajtott végre az elmúlt 5 évben. Tavaly megépítette Magyarország legmodernebb hígtrágyatározóját Pakodon, és nagy teljesítményû hígtrágya-kocsikat helyezett forgalomba több nagygazdaságban. Az istállóépítés mindezidáig hiányzott a palettáról. Az alkalmazott betonszendvics technológiával új korszak nyílt meg a sertéstartó épületek világában.

A mindig rendszerben gondolkozó Stallprofi a tökéletes megoldás érdekében vállalta az építész, statikai és épületgépész tervek elkészítését.

Az épületet egy 1000 m2-es vasbeton lemezalapra állították fel, amely egyben a lagúna fenéklemeze is. Ez alatt húzódnak a légcsatornák, amelyek télen fûtik, nyáron hûtik a friss levegõt. Az épület energiatakarékosságának ez csak egyik összetevõje. A házgyári körülmények között elõállított, tükörsima felületû, nagy hõkapacitású beton szendvicsfalak a 38-as lyukacsos téglafalnál is jobban hõszigetelnek.

Az Ausztriából odaszállított, egyedi gyártású falelemek kevesebb, mint 5 nap alatt kerültek helyükre. Újabb 5 nap alatt elkészült a falak kitöltõ betonozása, majd 1 hét múlva állt a PU szendvicspanellel borított tetõszerkezet.

A Stallprofi saját szerelõi két hónap alatt beszerelték a technológiát, amelynek különleges színfoltja a légmennyiség mérésen alapuló, és frekvenciaváltóval üzemeltetett szuper energiatakarékos szellõzés.

A mai energiahelyzet ismeretében nagy jelentõsséggel bír a hõközpont. A Stallprofi tapasztalata ebben is megmutatkozott. Az alacsony hõfokú malacmelegítõ lapokhoz kondenzációs készüléket, míg a friss levegõ temperálásához idõjárásfüggõ kazánt alkalmaznak.

Az elõadásokat követõen, és a döbröközi birkapörkölt után a felcsigázott szakmai közönség megtekintette a már február óta üzemelõ beruházást. Az egy órával azelõtt még elméletinek tûnõ 5%-os elhullás, 10 fölötti választás és 8 kg fölötti választási malacsúly azonnal kézzelfogható gyakorlattá vált.

A döbörököziek sikertörténetrõl beszélnek, a Stallprofi fejlõdésének egy újabb állomásáról. De mit mondanak a vendégek?

A hosszú hazautazás vitaindító lehetõséget adott a kollégáknak, hogy ki-ki a maga fejlesztési irányát átgondolja. Életben, sõt versenyben kell maradnunk, ez nem vitás.