MENÜ

Gondolatok a klímaváltozás szõlõtermesztésre gyakorolt hatásáról

Oldalszám: 92
2014.04.14.

A szõlészek nem befolyásolhatják ugyan az éghajlatot, mégsem fogadhatják ölbe tett kézzel a klíma változását.

 A globális felmelegedés szõlõtermesztésre gyakorolt hatásait felismerve alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Az ültetvényszerkezet kialakítása és a termesztéstechnológia végrehajtása során tekintetbe kell venni a változó klimatikus feltételeket is.



Felmelegedések, lehûlések Európában

Európa szõlõ- és bortermelõit az utolsó kétezer év több eltérõ klímájú idõszaka tette próbára. A klímaoptimumok múló boldogságában terjeszkedtek, az északi tájakat is meghódították, de a lehûlések vérzivataros korszakaiban sokszor csak álmodhattak a gazdag szüretrõl, teli hordókról. A „római klímaoptimum” Kr. elõtt az 1. évszázadban kezdõdött, és Kr. után a 4. századig tartott. A Kárpát-medencében ez alatt nagyjából az észak-olaszországiéval egyezõ klíma uralkodott. A korabeli éghajlat száraz jellegét igazolják a folyók, tavak alacsony vízállására utaló adatok, a Fertõ-tóból elõkerült sírok és épületmaradványok. A rómaiak a kedvezõ éghajlatnak köszönhetõen nemcsak a mai Németország, hanem még Hollandia és Anglia területén is meghonosították a szõlõkultúrát. A meleg klímájú évszázadokat a népvándorlások korának lehûlése, a szõlõtermesztés visszaszorulása követte. A 6. századból származó történeti források szerint a szélsõséges idõjárás súlyos károkat okozott a szõlõkben. A fennmaradt dokumentumok szerint a szerzeteseknek a 8. század végéig gyakran kellett nélkülözni a bor élvezetét. A 9. században szerencsére ismét változott a klíma, beköszöntött a „középkori éghajlati optimum” ideje. Az éghajlat szárazabbá, de jóval enyhébbé vált; ismét felvirágzott a szõlõtermesztés. A bõséges szõlõtermés, és a jelentõs készletek miatt jelentõsen csökkent a bor ára. Az 1297. évi igen bõ termés például – colmari feljegyzések szerint – hordóhiányt idézett elõ, a kocsmákban szinte ingyen mérték a bort. A szõlõtermesztés északi határa egészen a Baltikumig húzódott; szõlõskertek díszlettek többek közt Ultrechtben, Brémában és Krakkóban. A szõlõsgazdák és borfogyasztók virágkorának a 14 században bekövetkezett „kis jégkorszak” vetett véget. A hideg periódus kisebb megszakításokkal a 19. század végéig tartott. Megszaporodtak a szélsõséges idõjárási jelenségek, jellemzõvé váltak a kemény, hideg telek és a hûvös, esõs – Kelet-Európában jobbára száraz – nyarak. 1313 és 1315 között Nyugat-Európában a sok esõ és a kevés napsütés miatt alig termett a szõlõ. Átmeneti enyhülés után a hõmérséklet ismét csökkent; a legzordabbak az 1560–1630, és az 1675–1715 közötti esztendõk voltak. A lehûlés mélypontját a Kárpát–medencében az 1595 és1602 közötti években érte el; a Duna vize több ízben befagyott. A szõlõtermesztés súlypontja Európa délebbi területeire helyezõdött át. A szõlõ termése a mostoha körülmények miatt gyakran tönkrement. A drága, javarészt ihatatlan, savas borok miatt sokan „józan” eszükre hallgatva áttértek a sörfogyasztásra. A „kis jégkorszak” lényegében a 19 század végén zárult; a klíma ezután újra melegebbé vált. A 20. században a Föld felszínének átlaghõmérséklete 0,6–0,7ºC-kal növekedett (Láng 2005). Rövidebbek lettek a telek és az átmeneti évszakok, egyre gyakoribbá váltak a szélsõséges idõjárási jelenségek. A század utolsó negyedében számottevõen csökkent a csapadékos napok száma, viszont megnõtt a nagy intenzitású csapadékok aránya. Az éves csapadékmennyiség az ország középsõ és déli területein mintegy 50 mm-rel csökkent. Hosszabbodtak a csapadék nélküli idõszakok, gyakoribbá váltak az aszályos évszakok. Aszálykárok a legnagyobb valószínûséggel az Alföld középsõ részén fordulnak elõ.

A szõlõ elterjedését, termesztési körzeteinek kialakulását elsõsorban az éghajlat, a makroklíma határozza meg. A legjobb minõségû termést a szõlõ a 10–16ºC-os hõmérsékleti izotermák közt adja. A 9ºC-os izotermától északra sem a termés, sem a hajtás nem érik be megfelelõen; a 21ºC-os izotermától délre viszont a nagy forróság akadályozza termesztést. Bízom abban, hogy hazánk a legrosszabb jövõkép-változat valóra válásával is a minõségi szõlõtermesztés izotermáin belül marad. Az a jövõ titka, miként változik meg hazánk, illetve Európa szõlõtermesztése. Azt viszont ténynek tekinthetjük, hogy az utóbbi két évtizedben Dél-Anglia szõlõterülete többszörösére emelkedett, Németországban pedig megnõtt a vörösborszõlõ-fajták területi részaránya.

 


 

 





A szõlõ fejlõdése, minõsége

A változó éghajlat jól érzékelhetõ hatást gyakorol a szõlõnövény évi biológiai ciklusaira; vegetatív és generatív tevékenységére. Az utóbbi években egyre gyakrabban tapasztalhatjuk azt, hogy a szõlõ hajtásai a májusi melegben a megszokottnál gyorsabban fejlõdnek. (Ez egyébként azzal az elõnnyel jár, hogy viszonylag gyorsan „kinõnek az atkák foga alól”.) A virágok az intenzív hajtásnövekedés eredményeként a megszokottnál több nappal korábban nyílhatnak. A többnyire kedvezõ körülmények hatására lerövidül a virágnyílás idõszaka; javulnak a megporzás és a megtermékenyülés feltételei. (A jobb fényviszonyok egyébként a rügyek termékenységét is fokozzák.) Nemcsak a virágzás, a termésérés ideje is korábbra tevõdik át. Az átlaghõmérséklet emelkedésével javulhat a beérési mustfok. A nyári hónapok középhõmérsékletének 1ºC-kal való emelkedése a must cukortartalmában literenként 20–30 gramm többletet, savtartalmában 2–3 ezrelék csökkenést jelenthet. A meleg idõben intenzívvé válik a színanyagok képzõdése és a szabad aminosavak lekötõdése.

A szõlõ várható teljesítményének értékelése során számításba kell venni a túl erõs napsugárzás, a hosszan tartó hõség, a vízhiány és a levegõ alacsony páratartalmának káros hatásait is. A besugárzás intenzitásának növekedése fénylégzést válthat ki. Ennek eredményeként a megkötött CO2 egy része felszabadul, s a növénybõl távozik. A levelek víztartalmának csökkenésével felhalmozódik az abszcizinsav. Ez a sztómák záródását, a transpiráció visszafogását, a széndioxid-felvétel csökkenését váltja ki. Stresszállapotban a sztómák akár teljesen be is záródhatnak – ekkor a fotoszintézis leáll. (A szõlõ légzése egyébként ebben az állapotban tovább folytatódhat, ugyanis az oxigén – a széndioxiddal ellentétben – a nagyobb parciális nyomás miatt a kutikulán, epidermiszen át is képes behatolni a növénybe.) A tartós vízstressz nem kizárólag a termés mennyiségében (kisebb fürt-, illetve bogyótömeg) és minõségében jelentkezhet, a tõke szénhidrát-tartalékaiban, fagytûrõ képességében, továbbá a következõ évi terméshozamban is megmutatkozhat.

A több napfény és hõ hatására a jövõben magas alkoholtartalmú, színagyagban gazdag vörösborok készíthetõk, de megnõ az esélye annak, hogy a fehérborok jellegtelen, lágy, a kelleténél nagyobb alkoholtartalmú, illat- és zamatanyagban szegények lesznek. Vízhiány esetén várhatóan kisebb lesz a borok hamutartalma; ha 100 mm-el csökken a csapadék mennyisége, a korábbinál kb. 0,2 g/l-rel kevesebb hamutartalomra számíthatunk.



Az ültetvény helye, kialakítása

A jövõben sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani az ültetvény helyének megválasztására és az ültetvényszerkezet kialakítására. Az északnyugati, északkeleti kitettségû oldalakon kevesebb a területre esõ fény, emiatt rendszerint gyengébb a termés minõsége. Hosszabb távon az ilyen égtáji kitettségû területek is többé-kevésbé alkalmassá válhatnak rövid tenyészidejû, kis hõigényû, lelágyulásra hajlamos, illatos bort adó fehérborszõlõ-fajták termesztésére. Tudjuk, hogy a tengerszint feletti magasság növekedésével szintén egyre kedvezõtlenebbé válnak a hõ- és fényviszonyok. Ugyanannak a fajtának a beérése 100 méterenként akár 1 mustfokkal is csökkenhet. Lehetséges, hogy idõvel át kell értékelnünk a szõlõtermesztés tszf.-i magasságának felsõ határértékét, mely Magyarországon jelenleg 300 méter. Fokozott figyelmet kell fordítani az ültetvény vízellátottságára. A szárazság elsõsorban az alföldi borvidékeken, illetve a sekély termõrétegû talajok esetén okozhat gondot.

A meleg, napfényben gazdag területeken hosszabb tenyészidejû, a vegetációs idõszakot jól hasznosító, hõigényes fajtákat célszerû telepíteni. A hûvösebb, napfényben szerényebben ellátott borvidékeken rövidebb tenyészidejû, kisebb hõigényû fajtákat érdemes termeszteni. A Huglin-féle heliotermikus index (IH) segítségével meghatározhatjuk, hogy az adott termõhely hõmérsékleti értékeinek, valamint földrajzi elhelyezkedésének, fényellátottságának megfelelõen mely fajták termeszthetõk sikeresen. Az index értékét az április 1-je és szeptember 30-a közötti idõszak napi adatainak összegzésével számíthatjuk ki a következõk szerint:

IH = K * Σ {(Tmax - 10)/2 +(Tközép - 10)/2)}

(Tmax = napi maximális hõmérséklet; Tközép = napi középhõmérséklet. A nappal hosszát kifejezõ „K” koefficiens értéke a 40. és az 50. szélességi fok között 1,02 és 1,06 közötti; Magyarországon K≈1,05.) Stock és munkatársai (2003) öt évtized adataira támaszkodva elvégezték a Huglin-index értékeinek európai prognózisát. Számításaik szerint 2050-ben Kismarton (Eisenstadt) térségében Grenache, Syrah; Geisenheim (Rheingau, Németország) környékén Cabernet sauvignon, Merlot; Potsdam (Németország, Brandenburg) határában elvileg a Chardonnay és a Rajnai rizling is eredményesen termeszthetõ lesz. (Megjegyzem, szerencsés volna azokat a fajtákat elõnyben részesíteni, melyek több évszázad változó klímája mellett is helyt álltak a Kárpát-medencében.) A növekvõ napfénytartam és hõmérséklet tehát néhány évtized múlva lehetõvé teszi a hosszabb tenyészidejû fehér- és vörösborszõlõ-fajták, csemegeszõlõk termesztését is. A fehérborszõlõ-fajták közül elõtérbe kerülhetnek azok, melyek kevésbé hajlamosak a lelágyulásra.

A klímaváltozás miatt vélhetõleg azoknak a szõlõfajtáknak adnak majd kiemelkedõ vegetatív és generatív teljesítményt, melyek jól bírják a szárazságot. A szárazságtûrõ fajták (pl. Kövidinka) egyik közös jellemzõje, hogy érzékeny sztómareakcióval rendelkeznek; gázcserenyílásaik a levegõ felmelegedése és a relatív páratartalom csökkenése nyomán gyorsabban bezáródnak, mint a vízhiányra fogékonyabb fajtáknál (pl. Arany sárfehér). Leveleikben jóval nagyobb az abszcizinsav-tartalom, kisebb a sztómaellenállás és a vízpotenciál, mint a szárazságra érzékeny szõlõfajták esetén. A vízhiány által kiváltott abszcizinsav-tartalom növekedése jól érzékelhetõ a szárazságtûrõ alanyfajtáknál (Teleki-Kober 5BB, Teleki 5C, Teleki 8B) is.

A szõlõsorok égtáji tájolására a jövõben érdemes lesz nagyobb hangsúlyt fektetni. A kelet-nyugati sorvezetés esetén a déli órákban fokozott a vízstressz kialakulásának a veszélye. É-D-i soriránynál délidõben a sugárzás csak a sorok tetejét éri, ezért kisebb az esélye a stresszhelyzet létrejöttének. Meleg és száraz viszonyok közt ezért lehetõség szerint a sorok észak-déli tájolását kell elõnyben részesíteni. A szárazság és a túl erõs fény hatása ellen hagyományosan kis térállású, a talajt árnyékoló állomány létrehozásával, tõkénként alacsony rügyterhelés, illetve kis párologtató felület meghagyásával védekeztek.

 

 


 


 

 





Termesztéstechnológia

A klímaváltozás hatásait a termesztéstechnológia végzése során is figyelembe kell vennünk. A zöldmunkák, a talajápolás, a tápanyagutánpótlás a növényvédelem és a szüret kivitelezésekor alkalmazkodjunk a mindenkori idõjáráshoz. Fontoljuk meg az ültetvény öntözõrendszerének kiépítését.

A zöldmunkákat a meteorológiai elõrejelzések ismeretében tervezzük. A bogyók 35ºC feletti hõmérsékleten könnyen perzselõdhetnek. Fokozza a napperzselés veszélyét, ha a fürtök helyzetét, a lombozat árnyékoló hatását meleg nyári napokon csonkázással, a hónaljhajtások kezelésével, vagy a fürtzóna lelevelezésével (1. ábra) megváltoztatjuk.

A szárazabbá váló éghajlat káros hatásainak a mérséklésében igen lényeges feladat a megfelelõ talajszerkezet kialakítása. A talaj vízmegtartó képességében fontos szerepet játszik a humusztartalom. Az éghajlatváltozásra való felkészülés jegyében célszerû istállótrágya, vagy komposzt mértékletes felhasználásával növelni a talaj tartós humusztartalmát. Az õszi-tavaszi idõszak takarónövényei is gyarapítják a talaj szervesanyag-tartalmát. Csapadékszegény tavaszon azonban állományukat legkésõbb a szõlõ fakadásáig fel kell törni, a nagyra megnövõ, intenzíven párologtató fajok ugyanis gyorsan elhasználhatják a talaj víztartalékát. Száraz borvidékeken, rossz vízgazdálkodású talajokon a nyári hõség idején a takarónövényes talajápolás helyett célszerû a sorközök mechanikai mûvelését választani. A talaj víztartalékának megõrzése érdekében a tenyészidõben ne végezzünk mélymûvelést, kerüljük a talaj felesleges mozgatását. A mechanikai mûvelõeszközök rendszeres használata a humuszanyagok lebomlásához és a talaj eróziójához is hozzájárulhat. A mind gyakrabban lezúduló, nagy intenzitású esõzések jelentõs talajlehordáshoz vezethetnek (2. ábra).

Egészséges szõlõtalaj legkönnyebben takarónövények használatával érhetõ el. Érdemes fajokban gazdag növénytakarót létrehozni; célszerû elõnyben részesíteni többek közt a szárazságot jól tûrõ pillangós növényeket (pl. szarvaskerep) és a csenkeszeket (vörös csenkesz, juhcsenkesz). Azokon a területeken, ahol lehetõség nyílik rá, hagyjuk meg a növénytakarót – legalábbis minden második sorközben. A szárazság beköszöntével állományukat gyakori kaszálással tartsuk röviden. A növényzet növekedése –, vízfogyasztásának mérséklése érdekében kizárólag a mechanikailag mûvelt sorközökbe szórjunk nitrogén mûtrágyát. Lejtõs területû ültetvényekben a talaj víztartalmának megõrzését, az erózió megfékezését talajtakarással, szalma, kéreg, nád-sás, vagy egyéb szerves anyag felhasználásával szolgálhatjuk.

A szõlõ gyomflórájának megváltozásával kell számolnunk. Száraz borvidékeken szembetûnõ lehet a nyarat mag alakban átvészelõ növényfajok elõretörése. Vélhetõleg egyre gyakrabban találkozunk majd a változó klímához jól alkalmazkodó növényfajokkal, így selyemkóróval, parlagfûvel (3. ábra).

A szélsõséges idõjárási jelenségek gyakoribbá válásával mind több kárt okoznak majd a termésben a heves esõzések, szélviharok és jégesõk. A korábbi érés miatt az eddigieket felülmúló darázskártétellel kell számolnunk. Eddig nem tapasztalt növényvédelmi problémákkal is szembe kell néznünk! A legnagyobb nehézséget minden bizonnyal a déli szõlõtermesztõ országok szõlõkárosítóinak a megjelenése jelenti majd. Példa erre a Scaphoideus titanus kabócafaj hazai megjelenése. A kabóca közvetlen károsítása nem jelentõs, viszont súlyos gazdasági kárt okoz a szõlõ aranyszínû sárgasága (Flavescence dorée) fitoplazma terjesztésével, melynek specifikus vektora (Zsolnai 2006). Ez a fitoplazma fertõzés igen gyorsan terjed, s a védekezés egyetlen lehetõsége a megbetegedett tõkék kivágása és a kabóca elpusztítása.

A szüret kezdete mind korábbra kerülhet, s a virágzás idõszakához hasonlóan rövidebb szüreti idõszakkal számolhatunk. A szüret kezdõnapja Magyarországon hagyományosan kötött volt. Az Alföld egy részén Mihály (szeptember 29.), a Dunántúlon Orsolya (október 12.), vagy Teréz (október 15.), Tokaj-Hegyalján Simon–Juda (október 28.) napjáig tartottak a szüreti elõkészületek. Ha Tokaj 19. századi vincellérei árnyakból valósággá válnának, bizonyára hitetlenül ráznák a fejüket, miközben a Furmint augusztus végi, kora szeptemberi szüretérõl beszélnénk nekik.



Dr. Zanathy Gábor