MENÜ

Zöldségfélék alaptrágyázásánakfontosabb szabályai

Oldalszám: 74
2014.03.28.

Napjainkban a tápanyag-utánpótlást, így az õszi alaptrágyázást is alapvetõen a rendkívül magas mûtrágyaköltségek határozzák meg. Ennek tudható, hogy az egy hektár szántó felületre (kertészet is benne), mindössze 92 kg hatóanyagnyi mûtrágya (N: 58 kg; P2O5: 15 kg; K2O: 19 kg) kerül kiszórásra. A jelzett érték nem fedezi a növények által kivont tápelemek mennyiségét, ennek következtében a talajaink tápanyagban egyre szegényebbek.

 

 

A szántóföldi növényeknél valamivel kedvezõbb helyzetben vannak a zöldségfélék, amelyeket a szántóföldi növényekhez képest, a nagyobb bruttó termelési értékük miatt, a termesztõk nagyobb mûtrágya-adagban részesítenek.



A zöldségfélék szaporítási ideje (vetés, ültetés, dugványozás) – eltérõen a szántó területet legnagyobb felületen uraló õszi kalászosoktól – tavasszal van. Ennek megfelelõen a mûtrágyázás idõzítése is más. A gyorsan kimosódó nitrogént csak kivételes esetben adjuk õsszel, tavasszal és nyáron, az indító és a fejtrágyázások idején juttatjuk ki. Kivételes esetnek számít, ha nagy mennyiségû növényszárat, lombot dolgozunk a talajba, ilyenkor a gyorsabb bomlás érdekében célszerû kevés nitrogén mûtrágyát is adni.



Más a talajhoz erõsen kötõdõ foszfor esetében a mûtrágyázási stratégia. A foszfor nélkülözhetetlen növényi tápelem, amely elsõsorban a virágok fejlõdését, a magképzést és a gyökeresedést segíti elõ, de közrejátszik más fontos fejlõdéssel és növekedéssel kapcsolatos élettani folyamatokban is. Tekintettel arra, hogy talajok foszforlekötõ képessége nagy, a kimosódás veszélye nem áll fenn, és mivel csak az a foszfortrágya érvényesül, amely közvetlen a gyökérzet közelében van, az õszi talajmûvelés alkalmával a gyökérzónába kell forgatni. A fejtrágyázás formájában adott, a talaj felületére kiszórt foszfortrágya lassú mozgás miatt – évente maximálisan 5–10 cm-t halad lefelé a talajba – a vegetáció idõtartama alatt nem éri el a gyökérzónát, így hatása elmarad.



Annak érdekében, hogy a fiatal, kelõ növény vagy a palánta is – amelynek különösen nagy a foszforigénye – elegendõ foszforhoz jusson, tanácsos megosztani a kiszórandó P mûtrágyát. 80–90%-át õsszel az alaptrágyázás alkalmával adjuk, 10–20%-ot pedig indítótrágyaként ta-vasszal juttassuk ki.



A kiszórásra került foszfor mûtrágya mennyisége függ a növény tápanyagigényétõl és a talaj foszfor-ellátottsági szintjétõl, ill. kismértékben a termesztési módtól. Tekintettel arra, hogy perzselõ hatása csekély (alacsony a sóindexe), nagyobb mennyiségben, egyszeri alkalommal is adható. A kijuttatandó mennyiséget csak talajvizsgálatok alapján lehet pontosan meghatározni. [Csupán tájékoztató jelleggel: egy közepes foszfor-ellátottságú talajon, közepes foszforigényû növény esetében, szabadföldi körülmények között 3–4 dkg/m2 mennyiséget adjunk, nagyobb foszforfelvétel esetében (pl foszforigényes növények: paradicsom, paprika, hosszú tenyészidejû káposztafélék) ez az adag lehet akár 4–6 dkg/m2 is.]



A kereskedelemben kapható foszfor hatóanyag-tartalmú egyedi (mono) mûtrágya a szuperfoszfát (20% hatóanyag tartalom), amely tökéletesen megfelel a zöldségnövények trágyázásához. Vízben – magas mésztartalma miatt – csak nehezen oldódik, jelentõs mennyiségû üledéket hagy hátra, ezért tápoldatozásra nem használjuk.



Másik fontos növényi tápanyag, amellyel õsszel töltjük fel a talajokat, a kálium. Hatása igen sokoldalú, növeli a növények hideg- és szárazságtûrõ képességét, javítja a termés minõségét, és a kertészeti növények (bele értve a gyümölcsféléket és a szõlõt is) sok káliumot építenek a szervezetükbe, azaz káliumigényük nagy.



A káliumot, részben magas káliumigényük, részben a kertészeti növények hosszú tenyészideje miatt megosztva adjuk, mindenek elõtt a homoktalajokon célszerû több részletben (alap-, fej- és indítótrágya) kijuttatni. Tekintettel arra, hogy perzselõ hatása számottevõ, egy-egy alkalommal nagyobb mennyiséget ne szórjunk ki belõle. Alaptrágyának 20–30 g/m2 (200–300 kg/ha), fejtrágyának és indítótrágyának 10–15 g/m2 (100–150 kg/ha) hatóanyag-mennyiségnek megfelelõ mûtrágyát szórjunk ki. Szükség esetén ne a trágyaadagokat, hanem a trágyázások számát növeljük.

A káliumot is a talajforgatás elõtt, a foszforral és a szerves trágyával együtt kell kiszórni, és célszerû a gyökérzóna mélységébe leforgatni.



A kálium mûtrágyákat a káliumot kísérõ anyag szerint három csoportra osztjuk:

• klorid tartalmúak (káliumklorid), pl: kálisó 40, ill. 60%-os; Kamex stb;

• szulfát tartalmúak (káliumszulfát), pl: kénsavas káli, Hortisul stb;

• nitrát tartalmúak (káliumnitrát), pl: Multi K; káliumnitrát, hamuzsír stb;

• (monokáliumfoszfát – elsõsorban hajtatásban használjuk).



A klorid típusú kálitrágyák a klórtartalom miatt egyes növényekre nézve mérgezõek, ezért használatukkal óvatosan kell bánni. A szulfát és nitrát tartalmú káli mûtrágyák klórt nem tartalmaznak, ugyanakkor növénytáplálás szempontjából olyan hasznos anyagokkal rendelkeznek, mint a kén és a nitrogén. Ár tekintetében a legdrágábbak a nitrátkálik, sorrendben ezt követik a szulfátkálik, és a legolcsóbbak a kálisó mûtrágyák. Vízoldhatóság tekintetében a legjobbak a káliumnitrát típusú káli mûtrágyák, ezek vízben tökéletesen oldódnak, míg a szulfátot és a klórt tartalmazók a csepegtetõ testeket eldugítják, noha van köztük olyan minõségû, amely vízben tökéletesen (maradék nélkül) oldódik.



Figyelembe véve valamennyi elõnyös és hátrányos tulajdonságukat, használatukat a következõk szerint tanácsoljuk:

• alaptrágyázáshoz a szulfátot és a klorid típusúakat használják. Káliumszulfátot csak a klórérzékenyek alá adjunk,

• tápoldatos termesztésnél, a fejtrágyázáshoz a jobban vagy tökéletesen oldódó mûtágyák, így mindenek elõtt a nitrátkáli mûtrágyák jöhetnek számításba (Újabban vannak tökéletesen oldódó szulfátkáli mûtrágyák is, amelyek ilyen célra is alkalmasak.),

• szabadföldön fejtrágyaként a klór-érzékeny és közepesen klórérzékeny növényeknek szulfát tartalmút, míg klórtûrõknek az olcsóbb kálisót adjuk.





A zöldségfélék klórérzékenységük alapján a következõ csoportokba oszthatók:

• erõsen klórérzékenyek: uborka, dinnye, paprika, hagyma, bab;

• kissé (közepesen) klórérzékenyek: paradicsom, káposzta, fejes saláta, burgonya;

• klórt tûrõk: sárgarépa, retek, petrezselyem.





Az õszi alaptrágyázások kapcsán megkerülhetetlen a szervestrágyázás kérdése. Sajnos országos méretben, folyamatosan csökken a felhasznált mennyiség, az utóbbi években még a közismerten szerves trágya igényes zöldségfajok szükségletét sem sikerült kielégíteni. Napjainkban a szerves trágyát nem a talajok tápanyagtartalmának növelése céljából adjuk, a rohamosan romló talajszerkezetet javítjuk vele, az más kérdés, hogy a szerves trágyaként kijuttatott szerves anyagok jelentõs mennyiségben tartalmaznak különféle makro- és mikroelemeket is, amelyeket a mûtrágya adagok számításánál messzemenõen figyelembe veszünk.



Nem hiszem, hogy a jelenlegi szituációban érdemes lenne az egyes szerves trágyákat minõségük alapján sorrendbe állítani, hisz örül mindenki, ha valamilyenhez hozzájut, legritkább eset az, amikor a gazdának választási lehetõsége van. Amit változtatni tudunk, az a mûtrágya érettsége, ami még annál is fontosabb, hogy milyen állat alól származik, mivel takarmányoztunk, vagy hogyan almoztunk. Az érett, komposztálódott szerves trágya nem perzseli a növények gyökerét, kisebb a tápanyag vesztesége, arról nem is beszélve, hogy kedvezõ szerkezetjavító hatását tovább megtartja. Néhány zöldségfaj különösen érzékeny az éretlen trágyából párolgó ammóniagázra (fejes saláta, étkezési paprika, uborka), ezek hajszálgyökerét az ammónia leperzseli, így megszûnik a tápanyagfelvétel. A növény lombozata a sárgulással és elhalással a jellegzetes és ismert tápanyaghiány tüneteket mutatja.



A zöldségfélék között vannak fajok, amelyek igénylik a frissen trágyázott területet, ezek általában a talaj szerkezetével szemben igényesebb fajok, amelyek több könnyen felvehetõ tápanyagot, mindenek elõtt nitrogént igényelnek. Ilyen a paprika, a paradicsom, a tojásgyümölcs, a káposztafélék (fejes káposzta, kelkáposzta, karalábé, karfiol, kínai kel, brokkoli, kelbimbó), az uborka, a görög- és a sárgadinnye, a különbözõ tökfélék, valamint a csemegekukorica és a zeller. Néhány zöldségfaj esetében nem tanácsoljuk a szerves trágyák használatát, mert tárolhatóságukat, minõségüket rontja (pl. vöröshagyma, fokhagyma, sárgarépa, petrezselyem gyökér, paszternák illetve fejes saláta, spenót), továbbá pénzkidobás, mert egyes fajoknál nem fokozzák sem a termés mennyiségét, sem a minõséget (pl. borsó, bab, lóbab).



Az õszi tápanyag-utánpótlás szerves része az õszi mélyszántás. Ezzel a talajmûvelettel tudjuk azokat a fontos talajszerkezeti tulajdonságokat javítani, amelyek a zöldségtermesztés eredményességét nagymértékben meghatározzák, a mûtrágyák és a talaj természetes tápanyagtartalmát hozzáférhetõvé teszik a növények számára. Az õszi mélyszántással megvalósul a talaj porhanyítása vagy lazítása és a forgatása. A lazítás hatására nõ a talaj össztérfogata, a hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórusok aránya, ezzel együtt csökken a térfogat tömege (fajsúlya). A hézagtérfogat növekedés hatására javul a talaj vízbefogadó képessége, hosszabb idõn keresztül több nedvességet képes tárolni, ezzel nagymértékben csökkentve a lejtõs területeken az eróziós veszélyt. A lassan mozgó káliumot és foszfort a gyökérmélységbe forgatjuk le segítségével oda, ahol a tápanyagfelvételt végzõ gyökerek nagy tömegben találhatók.



Az idei nyáron több alkalommal jelentõs csapadék, felhõszakadás is elõfordult egyes megyékben, az egy nap alatt lehullott csapadék mennyisége meghaladta a 60–80 mm-t. Ennek ellenére augusztus végén, ezeken a területeken vízhiányt lehetett mérni, ugyanis a rossz szerkezetû, betömõdött talaj nem volt képes a csapadékot gyorsan elnyelni, a víz átszaladt a felületén – ezzel nagy eróziós károkat is okozva – de maga a termõréteg száraz maradt.



Az õszi mélyszántás idejét, módját és eszközeit sokan vitatják, de szükségességét termesztési viszonyaink között nem vonják kétségbe. Idõpontjának helyes megválasztása több ok miatt is nagyon fontos. Míg a laza homoktalajok a fagyott állapotot leszámítva mindig mûvelhetõk, addig a kötöttebb talajok csak a vízkapacitás 40–60%-os intervallumában alkalmasak szántásra.



Annak ellenére, hogy a zöldségfélék között vannak kifejezetten sekélyen gyökeresedõ fajok (pl. hagymafélék), a mûvelt réteg kialakításánál törekedni kell a 25–35 cm-es mélységre, mert így nagyobb gyökértömeg fog kifejlõdni, ami a termésmennyiségen és a termésminõségen túl, jelentõs mértékben növeli a termés biztonságát is.



A növekvõ mûtrágyaárak és a talajmûvelés költsége, egyre szigorúbb, és egyre nehezebben elviselhetõ takarékosságra kényszeríti a termesztõket. Az egyes munkafolyamatok összevonása, kivitelezésének gazdaságosabb megszervezése, és a jobb minõségben elvégzett munka, de semmi esetre sem az egy-egy meghatározó jelentõségû mûvelet vagy fontos mûtrágya elhagyása jelentheti a zöldségtermesztésben az õszi munkák kapcsán a takarékosságot.

 



Dr. Terbe István