MENÜ

DuPont Pioneer: Közel 10 tonna kukorica Somogyváron!

Oldalszám: 40-41
2013.12.19.

Jancsekity Ferencnél a Somogyvári Mg. Zrt. elnökénél jártunk és szerettünk volna néhány kérdésben érdeklődni, hogy a tavasszal elvetésre került Pioneer® védjegyű P0216-os Optimum® AQUAmax® kukoricahibriddel milyen tapasztalatokat sikerült az idei évben szerezniük.

Jancsekity Ferenc elnök Somogyvári Mg. Zrt.
Jancsekity Ferenc elnök Somogyvári Mg. Zrt.

Először is arról szeretnénk kérdezni, hogyan is került látómezejükbe ez a Pioneer hibrid. Mi alapján döntöttek úgy kora tavasszal, hogy kipróbálják?

Hosszú évek, évtizedek óta nagy megelégedéssel használjuk területeinken a Pioneer hibrideket. Kapcsolatunk ezen időszak alatt szinte már barátinak mondható, mint a vállalattal, mint a területen illetékes agronómus kollégákkal. Minden évben közel 800 ha-on termesztünk kukoricát, ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy az utóbbi évtizedben egyre szélsőségesebbé váló időjárási viszonyok mellett is a lehető legstabilabb, legstressztűrőbb anyagokat válasszuk ki. Ebben nagy segítséget jelentenek a Pioneer-os kollégák, valamint az is, hogy évek óta fejlesztési kísérletekkel segítjük a Pioneer munkatársait és természetesen magunkat is. Így került a látómezőnkbe a P0216-os Optimum® AQUAmax® hibrid is, amely az előző években már a mi fajtasorunkban is kiugrott nagyszerű eredményeivel, stressztűrőképességével, és kiváló agronómiai tulajdonságaival. Tavasszal ezért nem volt kérdés, hogy idén bizony üzemi körülmények között is kipróbáljuk a P0216-os Optimum® AQUAmax® hibridet.

 

Milyenek a tapasztalatok? Hogyan vizsgázott nagyüzemi körülmények között a P0216-os Optimum® AQUAmax® Pioneer hibrid?

A betakarítás környékén elmondható, hogy bizony nagyon jól szerepelt! Bizonyította kiváló stressztűrőképességét, mintha meleg, forró nyári napok szinte nem is lettek volna. Az állomány a tenyészidőszak végéig szinte végig zöld maradt, annak ellenére, hogy majdnem egész nyáron alig kaptunk csapadékot. Kiválóan termékenyültek a csövek, a növény nagyon szépen meg tudta várni a nyár végén érkező csapadékot, ami szükséges volt ahhoz, hogy a szemek megfelelően ki tudjanak telítődni, és így hozzájáruljanak a magas termésszint eléréséhez. Elmondhatjuk, hogy versenytársi környezetben is kellett bizonyítania a P0216-osnak, hogy mit is tud.  A hosszú – kéthetes -, forró nyári napok után bizony szembetűnő volt a különbség a két hibrid között. Úgy látjuk, hogy itt is hozza azt a pluszt, azt a többletet, amiért érdemes volt ezt a hibridet választanunk tavasszal.

 

Somogyvár, 2013. augusztus 13-ai állapotok:

 pioneer-2

                         

 

pioneer-3
         

 

Ha jól tudom már betakarításra is került a terület.  Ez számokban mit jelent? Milyen eredményt sikerült elérniük? 

Valóban, október első hetében sikerült is leszedni a területet és nagyszerű eredményt sikerült elérni! Húsz hektár átlagában a P0216-osunk 9,63 t/ha eredménnyel zárt, mindezt 18,2%-os vízzel. Az összehasonlításra mellévetett másik hibridhez képest ez 0,8 t/ha terméselőnyt jelent a P0216-os javára. Megjegyzem, vetéskor ennek épp az ellenkezőjét ígérték a másik hibrid ajánlásakor. Tehát az idei körülményekhez viszonyítva, és a környék átlagait figyelembe véve elmondhatjuk, hogy tényleg minden időjárási körülmények között a maximális termésre törekszik a P0216-os, Optimum® AQUAmax® Pioneer hibrid. Az Optimum® AQUAmax® hibridek a lehető legjobban tudják e körülményeket tolerálni. Ez a nemesítési irány megfelelő választ jelenthet az időjárás okozta anomáliákra.

 

Szeretnénk megköszönni, hogy megosztotta tapasztalataikat és hogy válaszolt kérdéseinkre. További sikeres gazdálkodást kívánunk!

 

- szilárd növényfelépítés, gyökértől a címerig

- zöldszáron érés

- legjobb genetika

- kevesebb vízfelhasználás egységnyi terméshez

 

DuPont Pioneer Aquamax
Tajti Viktor
- agronómus, Közép-Somogy megye

tajti.viktor@vetomag.info

+36-30-4315-556

 

 

Kérjük, látogasson el weboldalunkra és tekintse meg DuPont Pioneer Hírlevelünket az alábbi linkekre kattintva!

www.pioneer.com/hungary

www.dupontpioneerhirlevel.com

DuPont Pioneer logo