MENÜ

Termőhelyre adaptált tápanyag-gazdálkodás

Oldalszám: 59
Barcza Balázs 2014.06.05.

Az európai uniós nitrát irányelv szerint, mely a vizek védelmét szolgálja, Magyarországon is megtörtént a nitrátérzékeny területek felülvizsgálata, bővítése, mely így az ország területének mintegy 69 százalékát teszi ki. A módosítás értelmében 2014. szeptember 1-től a nitrátérzékeny területen gazdálkodónak rendelkeznie kell öt évnél nem régebbi talajvizsgálati eredménnyel.

59.1.tápanyag

A Dr. Szabó Agrokémiai Kft. a Jó Gazda Program (JGP) keretein belül komplett megoldást kínál a hagyományos és helyspecifikus talajvizsgálat, valamint tápanyag-utánpótlás megvalósítására.

59.2.talaj
 

A program iránt érdeklődők megrendelhetik a most lekerülő növények tarlóin történő talajmintavételi szolgáltatást, valamint az augusztusi, tavaszi vetésű növényekre vonatkozó multispektrális és normál színes légi fényképezést is (amely magába foglalja többek között a kukorica és napraforgó állományok felvételezését, a táblán belüli homogén termőzónák elkülönítését – ez képezi az alapját a helyspecifikus talajmintavételi és -vizsgálati csomagunknak).

59.3.jó gazda

A Jó Gazda Program® lépésről lépésre:

  1. Kombájntérképezés és multispektrális légi fényképezés.
  2. Homogén termőzónák térinformatikai elkülönítése.
  3. Talajmintavétel és -vizsgálat a termőzónákon belül.
  4. Helyspecifikus tápanyag-utánpótlási szaktanácsadás és kijuttatási tervek elkészítése.
  5. A terv szerinti kijuttatás megvalósítása (őszi alap-, tavaszi fejtrágyázás).

Az általunk alkalmazott helyspecifikus talajmintavételezési módszer a táblán belüli talajmintavételi területeket az azonos termőképességű, és ezért nagy valószínűséggel azonos talajtípusú, illetve talajszerkezettel bíró homogén termőzónákon belül jelöli ki. Ezek elkülönítése érdekében évente multispektrális kamerával lefényképezzük a növényállományt, majd a fényképekből előállított NDVI index image alapján elkülönítjük a homogén termőzónákat. Így minden talajmintához egyértelmű céltermés rendelhető. Elkerülhető a különböző talajtípusok mintatereken belüli keveredése, ami nagyban gyengíti az eredmények felhasználhatóságát. A mintavétel egyéb szabályai a 20 cm mélység, a 15 részminta/minta, mintavételi útvonal és a GPS-es mintaazonosítás és nyomkövetés.

Nagy előnyünk, hogy nem sok olyan cég van Magyarországon, akik a talajmintavételtől, talajvizsgálattól, multispektrális fényképezéstől kezdve a tápanyag-utánpótlási tanácsadáson keresztül egészen a kijuttatásig és a technológiába illeszthető műtrágyákig, illetve később magáig a gyakorlati megvalósításig a teljes folyamatot tudja kontrollálni és szolgáltatni. Egészben vagy részekben, egyedi igényekhez igazodva. Mi erre specializálódtunk.

Hidegen kevert műtrágyáinkból pontosan az olyan összetételűt tudjuk a vizsgálatok után ajánlani, amit az adott terület megkíván (Sileno termékek). Ha tanácsaink alapján a gazdálkodók az ő saját, vagy bérszolgáltatásként tőlünk igénybe vett precíziós gépek segítségével a termőhelynek megfelelő minőségű, összetételű és mennyiségű műtrágyát juttatnak ki, akkor növekedik a termésátlag, csökkennek az input anyagok költségei, tehát pluszbevétel jelentkezik.

A megfelelő tápanyag-utánpótlás nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi szempontból is rendkívül fontos. Az a nitrogén, ami nem hasznosul, a talajvízbe vagy folyókba jutva terheli környezetünket.

A JGP bevezetése egyaránt ajánlott kis gazdaságok és nagyvállalatok számára is fokozatosan, lépésről lépésre. Ahol nem állnak rendelkezésre a helyspecifikus tápanyag-kijuttatáshoz szükséges eszközök, rendelkezésre állunk saját, Terragator 9103 típusú pneumatikus (2 féle műtrágya kijuttatása egy menetben, helyspecifikusan), valamint traktorra szerelt röpítőtárcsás műtrágyaszóróinkkal.

 59 terragator

A termelési költségek megoszlását nézve a műtrágya- és vetőmag-felhasználás az össz-
költségekhez viszonyítva elérheti a 43%-ot, míg a gépi munka (beleértve az üzemanyagköltségeket is) legalább 32%-ot tesz ki, egy-két százalékot áldozni kell arra is, hogy megtudjuk hová, milyen mennyiségben kerüljenek pontosan a különféle hatóanyagok.

Barcza Balázs

program koordinátor

06-30⁄945-4640

barcza.balazs@agrokemiaikft.eu

59.logo