MENÜ

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a gabona vetésterületének mintegy 80%-án történt meg az aratás

Oldalszám: 73
Dózsa Gergely László 2014.08.06.

Ez számokban azt jelenti, hogy a bő hatvan ezer hektáros terület 78%-án, körülbelül 48 ezer hektárról kerültek le a növények. Az őszi árpa tekintetében a termésátlagok elmaradnak a tavalyitól, de még így is közepesnek mondható. A repcénél már kedvezőbb a helyzet, a közel hét ezer hektáros vetésterületen közel 3.1 tonnás átlagot produkáltak a gazdák, ami jó fél tonnával haladja meg a tavalyi termésátlagot.

Sok év tapasztalatának megfelelően az őszi búza aratása is a végéhez közeledik a megyében, eddig a terület bő 90%-a került betakarításra, tehát a 30 hektárt kicsit meghaladó vetésterületen még körülbelül 3 ezer hektáron áll a búza. A termésátlag előreláthatóan meghaladja jócskán az elmúlt évit, eddig hektáronként 5,1 tonnát meghaladót mértek, a tavalyi közel 4,1 tonnával szemben.

A rozs vetésterületének (kb. 3200 ha) is közel a felén befejeződött az aratás, valamint a megközelítőleg 13.500 hektárt kitevő triticale 65%-a is ez idáig betakarításra került.

A gondos gazda már most felkészül fejben a betakarításra, mivel nagy valószínűséggel idén NEM úszhatjuk meg a betakarítást deszikkálás nélkül, ami amúgy a rosszul sikerült gyomirtás hatásait is enyhítheti.

 

Az érésgyorsítás történhet :

  1. Korai érésgyorsítás: Glifozát hatóanyagú szerekkel, mely egy lassabb kíméletesebb érést tesz lehetővé. Ezen szereket kb. 14 nappal a tervezett betakarítás előtt kell kijuttatni.
  2. Késői érésgyorsítás: Diquat–dibromid hatóanyagú szerek, melyek hatása jóval gyorsabb az előző szereknél, de hatékonysága a nagyobb vízvisszatartás miatt kérdéses. Ezeket a szereket általában 5-6 nappal a betakarítás előtt szükséges kijuttatni az állományra.
NAGYON FONTOS! Elsodródáscsökkentő anyagok használata már szántóföldi permetezés esetén is kötelező!

A kukorica állományokban jelenleg (főleg, ha kukorica után, kukoricát vetettek) a kukoricabogár, illetve a tetvek elleni védekezés zajlik. Ezeket a kezeléseket sokan kombinálják gombalőszerekkel, hogy a termés lehetőleg fuzáriummentes legyen.

Az őszi vetések előtt mindenképpen javasolt a vetőmagok előkészítése, tehát a tisztítás, csávázás. Szóval feltétlenül megfontolandó a csávázott vetőmagok használata, mivel ez az egyik legalapvetőbb növényvédelmi beavatkozás. Itt arra is fel kell készülni, hogy idén először nem lehet rovarölő szeres csávázást alkalmazni, ami valószínűleg fog még gondokat okozni. Ugyanis a kikelő repcének sok rovarkártevője akad melyek távoltartását meg kell oldani. Meg kell fontolni továbbá, a búzavetések őszi hatékony és költségkímélő gyomirtását is, mivel a klímaváltozás (enyhe telek) következtében a T4-es gyomok erőteljesebben fejlődnek.

A vetések előtt fontos még szót ejteni a tarlókezelés fontosságáról is, melynek szakszerű elvégzése nagyban hozzájárul a sikeres növényvédelemhez is. Ez történhet agrotechnikai, illetve vegyszeres eljárással.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye alapvetően ültetvényes terület, ahol az alma és a csonthéjas állományok a jellemzőek. Itt idén a tavaszi fagyok kevéssé károsítottak, a termések jónak ígérkeznek ezért a gazdák sem a minimum növényvédelmi technológiákat választották. Az ültetvényekben a növényvédelem jellemzően folyamatos (felszívódó anyagokkal), jelenleg a gombabetegségek és a gyors nemzedékű rovarkártevők (tetvek stb.) elleni védekezés folyik.

A GabonaMarket.hu adatai szerint a termények tekintetében a következő piaci árak (felvásárlási ajánlatok), illetve tendenciák (2013 júliusa óta) alakultak ki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében:

73.1.árpa

73.2. búza

73.3.kukorica

73.4.napraforgó

Dózsa Gergely László

gabonamarket.hu

73.Gabonamarket