MENÜ

A HASZONÁLLATOK PRECÍZIÓS TAKARMÁNYOZÁSÁNAK JELENTŐSÉGE

Oldalszám: 109-110
Dr. Halas Veronika, Dr. Tóth Tamás 2017.05.06.

A témában írt előző, bevezető cikkünkben (Precíziós állattenyésztés – a szavakon túl. AGRO NAPLÓ, 2016/8. 102-103) ismertettük a precíziós állattenyésztés (PLF) fogalmát, a „smart farming” („okos/intelligens gazdálkodás”) jelentőségét és a precíziós állattartás eszközeit. Megállapítottuk, hogy a precíziós állattartás a legfejlettebb technológiák felhasználásával olyan tartási, takarmányozási és telepirányítási rendszert valósít meg, amely nagy létszámú telepeken is lehetővé teszi az állatok „egyedi gondozását”, a problémák korai felismerését és hatékony megoldását. Fontos kiemelni azt is, hogy a precíziós állattenyésztés és takarmányozás alkalmazásával az élelmiszer alapanyag (pl. hús, tojás) előállítás hatékonysága és az állati termék minősége javítható.

Jelen cikkünkben a téma jelentőségét elsősorban a monogasztrikus állatok (sertés, baromfi) takarmányozásán keresztül mutatjuk be néhány gyakorlati példával.

A precíziós állattenyésztési rendszerek nagy előnye a gyors reagálás, mivel itt valós idejű megfigyelést („real-time monitoring”) alkalmazunk modern adatrögzítési és kommunikációs technológiák felhasználásának köszönhetően. A hagyományos állattartási rendszerekhez képest eltérésnek számít az is, hogy a technológiai fejlesztések során figyelembe veszik az állatok (természetes) viselkedését, igényeit, és az etológiai kutatások eredményeit. Ismert, hogy az állatok komfortérzete nagymértékben kihat a teljesítményükre. A stressztényezők számának növekedése csökkenti például az állatok önkéntes takarmányfelvételét, ami a nagyüzemi gyakorlatban széles körben elterjedt étvágy szerinti (ad libitum) takarmányozás mellett, negatívan befolyásolhatja az állatok súlygyarapodását és egyéb termelési mutatóit. A precíziós állattartás egyik állatjóléttel kapcsolatos példája az, amikor a napos csibék istállójában a tyúk hangját az első 8–10 életnap során megszólaltatjuk. Ez a vizsgálatok szerint csökkenti a stresszhormonok szintjét a szervezetben, ami egyben a csibék nyugodtabb viselkedésével és kedvezőbb takarmányfelvételével jár együtt. A tápcsatorna korai fejlődésében és az emésztés hatékonyságának javításában az előbb említett tényezők alapvető hatással bírnak.

Precíziós takarmányozás

A precíziós takarmányozás során az állatok táplálóanyag szükségletét igyekszünk a lehető legpontosabban, az éppen aktuális termelési, állategészségügyi és technológiai elemekhez igazítva kielégíteni a biztonságos, jó minőségű és hatékony termelés érdekében. Ezen túl a termelés során a környezetbe jutott táplálóanyagok, káros anyagok (P, N, CH₄) mennyiségét is csökkenteni törekszünk.

A precíziós takarmányozás az állatok igényének meghatározásakor széles körű adatgyűjtésen alapuló információkra támaszkodik, és főként az alábbi tényezőkre fókuszál:

  • a takarmánykomponensek táplálóértékének pontos meghatározása,
  • az állatok táplálóanyag-szükségletének ismerete,
  • a takarmányreceptúra optimalizálása,
  • a táplálóanyag-ellátás hozzárendelése az aktuális igényekhez.

A precíziós állattartásban, a gyors döntések meghozatalának igénye a gyors vizsgálati módszerek alkalmazását részesíti előnyben. Ilyen gyors vizsgálati eljárás az úgynevezett közeli infravörös spektroszkóp (NIRS) technikával végzett vizsgálat. A mérés roncsolás nélkül képes a minta kémiai összetételének meghatározására, így a készülék gyakorlatilag a takarmánykeverő berendezés több pontján is elhelyezhető, ami lehetővé teszi, hogy a keverés pontossága folyamatosan ellenőrizhetővé válik. A „klasszikus” (nedves kémiai) vizsgálatok (weendei analízis) természetesen használhatók a precíziós takarmányozásban is, azonban elsősorban ellenőrzésre, és nem a mindennapi elemzések során alkalmazzák őket.

A táplálóanyagok biológiai értékesülésének ismerete a takarmányok táplálóértékének meghatározása során a legkritikusabb pont. A biológiai értékesülés függ a táplálóanyagok emészthetőségétől és azok hasznosíthatóságától. Az egyes takarmány összetevők táplálóértékének jellemzésére érdemes nem csupán a nyers összetételt, hanem például az aminosavak esetében az ileálisan emészthető (ID) aminosav-tartalmat, a foszfor esetében legalább az emészthető, esetleg a hasznosítható P-tartalmat, az energia esetében pedig a rendelkezésre álló rendszerek közül a legpontosabb, kérődzők és sertés esetében a nettó energia- (NEm, NEg, NEl illetve NEsertés) tartalmat használni. Kielégítő adathalmaz és becslő egyenletek ismeretében a NIRS technika alkalmas a takarmányok emészthető aminosav-, emészthető vagy hasznosítható P-, valamint energiatartalmának becslésére is. A hazai tejelő tehén takarmányozásban számos takarmányipari cég már rutinszerűen alkalmazza a gyakorlatban a gyors vizsgálatok (NIRS) adataira épülő formulázást és takarmányadag-összeállítást, sőt ennek a laboratóriumi háttere is kiépült az elmúlt években. A monogasztrikus állatok takarmányozása esetében szintén számos pozitív példát lehetne ebből a témakörből megemlíteni.

A nagy teljesítményre képes genotípusok táplálóanyag igénye nem feltétlenül nagyobb takarmányadaggal, sokkal inkább koncentráltabb takarmánnyal elégíthető ki, illetve olyan keverékkel, melyben a táplálóanyagok egymáshoz viszonyított aránya a hagyományos fajták igényéhez képest megváltozott. Nagy genetikai képességű állatok esetén a létfenntartás szükséglete arányaiban kisebb lesz, a gyarapodás, illetve a termékképzésre fordított táplálóanyag mennyiség azonban jóval nagyobb, mint a „hagyományos” genotípusoknál. Ez pl. sertésnél a lizin/emészthető energia (DE), illetve lizin/nettó energia (NE) arány változását eredményezi, és az ideális fehérje aminosav összetételét is befolyásolja. Mindennek következménye lehet, hogy a kutatásban és gyakorlatban dolgozó szakembereknek az egyes geno­típusok esetében in vivo vizsgálatok segítségével pontosítani kell a szükségleti értékeket.

Az állatok táplálóanyag-szükségletét a fent említetteken kívül egyes környezeti tényezők is befolyásolják, mint például a hőmérséklet, a levegő páratartalma, az elhelyezés, a férőhely nagysága, illetve a stressztényezők száma. A környezeti hőmérséklet és a páratartalom az állat komfortérzetét befolyásolja. Ha csökken a környezeti hőmérséklet, akkor egy ideig az állat nagyobb takarmányadag felvételével igyekszik kompenzálni a megnövekedett energiaszükségletet, míg a komfortzóna feletti hőmérséklet a takarmányfogyasztás csökkenését eredményezi. Így a termékmennyiség és -minőség megtartása érdekében megváltozott környezeti hőmérséklet esetén a takarmány táplálóanyag- és energiatartalmát kell módosítani (Babinszky és mtsai, 2011). Az alkalmazott tartástechnológia, a csoportméret, a padló és az alomanyag minősége vagy az alomanyag hiánya az állatok hőérzetét is befolyásolja.  Jelenleg már rendelkezésre állnak olyan matematikai modellek, melyek segítségével az állatok táplálóanyag-szükségletét pontosan meg lehet becsülni a hizlalás során különböző környezeti feltételek figyelembevételével (InraPorc®; NRC, 2012). Ezek a növekedési vagy teljesítménymodellek ma már részei a precíziós gazdálkodási rendszereknek, segítségükkel az állatok napi adagjában biztosítandó energia és tápláló anyag mennyisége kiszámítható.

Ismert, hogy az állatok táplálóanyag-szükséglete a kor előrehaladtával változik. Fiatal korban a fehérje-beépülés dominál, amit nagyobb aminosav- és nagyobb energiatartalmú takarmánnyal tudunk kielégíteni. Ahogy a relatív fehérje-beépülés csökken, úgy csökken az aminosav-tartalommal szemben támasztott igény is. A fázisos takarmányozás már régóta alkalmazott módszer a szükségleti értékek pontosabb kielégítésére. A hagyományos technológiákban a sertés esetében csupán 2, esetleg 3 szakaszt különítettek el a hizlalás során, míg a precíziós gazdálkodást folytató telepeken lehetőség van arra, hogy ennél jóval több, akár 8–10 fázist alkalmazzanak. A takarmányváltás általában megviseli az állatokat, ezért nem tűnik ésszerűnek a fázisok számának növelése. Könnyen belátható azonban, hogy minél több szakaszra bontjuk a hizlalási időszakot, annál kisebbek lesznek a különbségek az egyes fázisok között etetett takarmányok táplálóanyag-tartalmában. Érdemes a hizlalás során azonos alapanyagokból keverni a takarmányokat, ezzel tulajdonképpen olyan kis különbségeket hozunk létre az egyes fázisokban használt receptúrák között, ami miatt a váltás nem okozhat problémát. A sok fázis alkalmazásának a gyakorlatban csak akkor van értelme, ha a lehető legkisebbre lehet szorítani a takarmányok táplálóanyag-tartalmának bizonytalanságát, vagyis ha nincs vagy minimális a biztonsági rátartás. Az állatok genotípusához, ivarához és az aktuális felvételhez igazított egyedi takarmányozással a csoport heterogenitása nagymértékben csökkenthető.

Az egyedi takarmányozás csak úgy valósítható meg, ha az állatok egyedi azonosítóval rendelkeznek, és saját fejadagot kapnak az etetőben. A napi abrakadag mennyiségének és összetételének kiszámítása az integrált telepirányítási rendszer adott moduljának a feladata, azt a szoftver az aktuális napi élősúlyból számolja ki.

Az úgynevezett intelligens egyedi etetőberendezéssel nem csak a napi kiosztott adag mennyiségét, de annak összetételét is lehet módosítani. Ehhez a berendezés tartályában két különböző összetételű abrakkeverék van, melyek közül az egyik a hizlalás elején, az induló testsúlynak, míg a tartályban lévő másik keverék a hizlalás végén mérhető testsúlynak megfelelő táplálóanyag-tartalmú összetételnek felel meg. A hizlalás során az állatok aktuális testsúlya alapján az etetővel kommunikáló teljesítménymodell kiszámítja az adott sertés táplálóanyag-szükségletét és azt, hogy az a két különböző takarmánykeverék milyen arányú kombinációjával, illetve milyen mennyiség felvételével elégíthető ki. A berendezéssel a csoport homogenitása jelentősen javul a hagyományos rendszerhez képest. A precíziós takarmányozás során gyakorlatilag megszűnik az a helyzet, hogy a csoport egyedei nem a növekedési intenzitásukhoz igazodó mennyiségű és táplálóanyag-tartalmú keveréket fogyasztanak.

A fenti példák véleményünk szerint jól szemléltetik, hogyan lehet a hagyományos takarmányozási ismereteket a modern technológiákkal úgy ötvözni, hogy az a termelés hatékonyságát nagymértékben támogassa. A nagy termelésre képes genotípusok táplálóanyag-igényéhez igazított takarmányreceptúrákkal kedvezőbb termelési szintek, a precíziós rendszerek alkalmazásával hosszú távon fenntartható gazdálkodás érhető el. A PLF technológiák már rendelkezésre állnak, akár Európában, akár hazánkban számos cég forgalmaz precíziós technológiákat. Be kell azonban látni, hogy ezek a rendszerek megkövetelik a gazdálkodótól azokat a szakmai és digitális kompetenciákat, melyek folyamatos képzéssel és továbbképzéssel szerezhetők csak meg. A precíziós technológiák térhódításának másik fontos szempontja, hogy a nagy beruházási igény miatt ezeket a rendszereket elsősorban a nagy létszámú telepeken érdemes alkalmazni. 


                (folytatjuk)

1 A cikk alapjául Halas Veronika: Precíziós állattartás és takarmányozás cikke szolgált, ami az Állattenyésztés és Takarmányozásban (2017/1.sz. 24-43.o.) jelent meg.

 

Dr. Halas Veronika és Dr. Tóth Tamás
Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar
Táplálkozástudományi és Termelésfejlesztési Intézet